Egy New York-i tanárnő több, mint húsz alkalommal kért temetés szabadságot, de a szertartások többsége valójában nem történt meg – írja a New York Post.
Andrea Sirico a brooklyni PS K369 – Coy L. Cox iskolában dolgozott, ahol fogyatékkal élő diákokat oktatnak. A tanárnő 2016 óta összesen 21 alkalommal kért különleges szabadságot arra hivatkozva, hogy egy hozzátartozója temetésére kell mennie. A nő több mint 12 temetési levelet hamisított meg olyan temetésekről, amelyek valójában soha nem történtek meg – állapította meg a vizsgálat. A 40 éves Sirico által említett elhunytak között ott szerepet volt vőlegénye, hat nagybátyja, hat nagynénje, két nagyapja, egy nagyapa meleg szeretője, két unokatestvére, egy apósa és két másik rokona, akiknek a nevét nem sikerült megállapítani.
A szabályozás szerint a temetési szabadság alatt 1-2 napra kimaradhatott a munkából, a fizetését viszont ugyanúgy kapta. A tanárnő tavaly 55 460 dollár (kb. 19 millió forint) fizetést kapott, ebből legalább 1960,95 dollárt (kb. 670 ezer forint) a kamu temetési napokon keresett meg.
A vizsgálat szerint az áltemetések között öt olyan volt, amikor nem tudták beazonosítani az elhunytat, mivel a rokonok nevei olvashatatlanok voltak. A vizsgálat során megállapították, hogy a 21-ből 5 temetés valóban megtörtént, de azt nem tudták megerősíteni, hogy Sirico jelen volt bármelyiken is.
A tanárnővel szembeni nyomozás 2024 decemberében indult, miután egy iskolai alkalmazottnak feltűnt, hogy Sirico „gyanúsan sok” szabadnapot kért temetések miatt. A munkatárs több olyan nevet is talált, amelyről később a Cobble Hill Chapels temetkezési vállalat azt nyilatkozta, hogy a tanár állításával ellentétben nem biztosítottak szolgáltatást. A nyomozás során számos rejtélyes ellentmondást találtak a Sirico és a Cobble Hill Chapels, valamint három másik brooklyni temetkezési vállalat dokumentumai között.
Például Sirico elhunyt vőlegényének és nagyapjának a vezetékneve olvashatatlan volt a papírjain, így nem lehetett megerősíteni a temetés tényét, a tanárnő nem nevezte meg az apósát, vagy éppen ugyanazt a nevet tüntette fel „nagynéniként” és „bácsiként”.
Siricót június 11-én bocsátották el, és vélhetően vissza kell fizetnie a hamis temetések idejére járó fizetést.
A New York Post elérte Siricót, aki azt mondta, nem tudta, hogy vizsgálat folyik ellene.
The post 21-szer igényelt temetési szabadságot egy tanárnő, például nagyapja szeretőjének búcsúztatása miatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu