Arra ébredtem, hogy orosz propagandista vagyok.

Ezen kissé meglepődtem, csóváltam is a fejem, hogy hogyan nem vettem észre a dolgot. Az embernek sok mindenen át tud siklani a figyelme, de azért az csak feltűnne, hogy egyik nap még tikkel a PTSD-től, másnapra meg vigyázban állva képviseli az orosz birodalmi érdekeket a nappaliban.

Pláne, hogy a bankszámláján sem állt be változás.

Mivel a Kreml nem utalt, és azokat a 85 mm-es orosz aknagránátokat, melyek majdnem megöltek 2022 telén Irpinyben és 2023 tavaszán Donyeckben, nem tudom őszinte mosollyal fizetésnek tekinteni – nem igazán értettem, hogyan jutottam el ideáig.

Annyit követtem el, hogy írtam egy tárcát a közösségi oldalamra arról az ukrajnai magyarról, aki állítólag belehalt abba, hogy az ukrán sorozók megverték. Ez így hangzott:

„Kedves Olvasók,

Megrendített magyar honfitársam halála. Magyar író vagyok, nekem mindenkinél jobban fáj egy magyar halála, mert eggyel kevesebben beszélik a kevesek által értett anyanyelvemet.

Eszemben sincs megkérdőjelezni, hogy a kényszersorozás során kapott verésbe halt bele. Tudni természetesen nem tudom biztosan, de azt igen, hogy Ukrajnában brutális kényszersorozás van. Láttam, mint ahogyan bujkáló férfiakat is láttam. Láttam, hogyan bánnak a fegyveresek a civilekkel.

Ukrajna kétségbeesett honvédő háborút vív, és vesztésre áll. Egy egész generáció halt meg vagy nyomorodott meg az orosz birodalmi törekvések miatt, a társadalom kollektív tudata szilánkosra tört. Egyetlen, és kizárólag egyetlen szempontja van: etetni a háborús gépezetet, ami férfiakat eszik.

Ez a túlélés miatt van, nemzetként, népként.

Biztosra veszem, hogy a kényszersorozók állatok, és árulóként kezelik, akik nem szerelnek fel. Ez nem Ukrajna sajátja. Minden háborúban így van, az emberiség történelme óta.

Ez persze nem menti fel az embertelenséget – de meg kell értenünk, hogy az nem etnikailag célzott. Biztosra veszem, hogy számtalan ukránt vertek meg, halt bele ennek szövődményeibe, de ők nem kerülnek bele a hírekbe.

Nem véletlenül írják az ukrán hatóságok, hogy honfitársunk ukrán volt. Nem a nemzeti identitását akarják eltörölni, egyszerűen ha ukrán állampolgár és férfi, elviszik harcolni.

Ennyire rossz a helyzet.

Miközben siratjuk meghalt honfitársunkat, és erőért, kegyelemért imádkozunk a családjának, tudjuk, hogy nem azért halt meg, mert magyar.”

A bejegyzésemben azt igyekeztem hangsúlyozni, hogy bár a saját személyes tapasztalataim alapján nagyon is előfordulhat hasonló eset Ukrajnában, az etnikai hovatartozástól függetlenül mindenkit érint.

The post Jászberényi Sándor: Az anyanyelv mint csatatér first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu