1921-ben Nyikolaj Vavilov botanikus és genetikus azzal a céllal érkezett Petrográdba, hogy megalapítson egy új intézetet: a Vavilov, vagy más néven Növényipari Intézetet, a világ legelső magbankját. A város központjában, az Izsák téri katedrális tőszomszédságában lévő volt palotában rendezték be az intézet központját, ahol forradalmi tettre készültek: arra, hogy begyűjtsék, tanulmányozzák és megőrizzék a világ minden részéről származó növények örökítőanyagát. A génbankok és azon belül a magbankok fogalma újnak számított, hosszú távú hasznukat még nem igazán lehetett látni, sokan úgy vélték, Vavilov csak pocsékolja a rendelkezésére álló pénzt és erőforrást. 1933-ra azonban Vavilov és munkatársai saját gyűjtéseik, utazásaik és nemzetközi kapcsolataik révén

több mint 148 ezer élő magot és gumót szedtek össze, és intézetük világhírűvé vált.

Vavilov tudományos eredményei és világszerte kiépített kollegiális hálózata külföldön komoly presztízst szerzett neki, ám a Szovjetunióban növelte a vele szembeni gyanakvást. A genetikát nyugati, burzsoá mételynek tartó Liszenkóval, Sztálin kegyeltjével való kapcsolata is megromlott. 1940-ben gyűjtőútra indult, ennek során a szovjet titkosrendőrség, az NKVD letartóztatta Vavilovot, akit egy sor megalapozatlan váddal – például ellenséges hatalmaknak való kémkedéssel – illettek, és kínzással próbálták beismerő vallomásra kényszeríteni. A halálra, majd életfogytiglanra ítélt tudós a börtönben halt meg 1943-ban, hivatalosan szívmegállás következtében, de elképzelhető, hogy éhen halt.

Intézetének felügyelete így kollégáira maradt, akik Vavilov letartóztatása után egy esztendővel rendkívüli veszélyekkel néztek szembe, amikor a nácik körülvették az 1924-ben Leningráddá átnevezett várost. A világtörténelem leghosszabb ostromában legkevesebb 750 ezren vesztették életüket. Az ostromlott leningrádiaknak egyre kevesebb élelmük maradt, minden értéküket élelmiszerre próbálták cserélni, majd a háziállatokat is megették, köztük Pavlov nevezetes kutyáit. A Vavilov Intézet munkatársai azonban kollektív módon úgy döntöttek, hogy értékes gyűjteményüket semmilyen körülmények között nem fogyasztják el. Éjjel-nappal őrizték, megvédelmezték a légitámadásoktól (legalább 100 gyújtóbomba landolt az épület tetején), a fosztogatóktól, a patkányoktól és saját elképzelhetetlen mértékű éhségüktől.

Tudomásunk szerint 19 haltak éhen az intézet munkatársai közül, így Alekszandr Scsukin, akit az íróasztalánál találtak meg egy csomag mandulát szorongatva, ami megmenthette volna az életét. Történetük azonban nem csupán a gyászról, a győzelemről is szól. 1967-re már 100 millió hektár szántóföldet vetettek be az intézetben tárolt magvakkal. A Vavilov Intézet ma is a világ öt legfontosabb génbankja között foglal helyet, és az 1991 óta újra Szentpétervárnak hívott városban őrzött magok és termések 90 százaléka sehol másutt nem fordul elő a világon.

The post Éhen halt a tudományért 19 szovjet tudós first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu