Fordulat a Kásler-féle rákellenes alapítványnál

A független képviselő arról kérdezte a legfőbb ügyészt, hogy indult-e hivatalból eljárás a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvánnyal szemben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által feltárt szabálytalanságok miatt. Hadházy Ákos felidézte, hogy az Alapítványt az Orbán-kormány alapította 2019-ben, fő feladata a rákellenes nemzetközi összefogás koordinálása, ehhez 1,95 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott. Az ÁSZ a 2021 és 2023 közötti időszakot vizsgálta, és súlyos szabálytalanságokat tárt fel:

  • az állami támogatások felhasználását az eredeti számlák, bizonylatok és egyéb okiratok nem igazolták megfelelően, így nem volt visszakövethető, hogy azokat mely támogatás terhére használták fel.
  • A székház felújításának tervezési költségeihez nem tudtak számlát felmutatni.
  • Az Alapítvány állami támogatásból ismeretlen értékű tárgyi eszközöket szerzett be, amelyekre nem lett volna jogosult.
  • A 2022-es és 2023-as pénzügyi beszámolók nem készültek el időben, illetve nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, és a kuratórium sem hagyta jóvá azokat.
  • A könyvvezetés nem volt jogszabályszerű, a támogatásokat nem mutatták ki kötelezettségként, illetve a követeléseket sem.
  • A felügyelőbizottság 2023 első felében elnök nélkül működött.
  • Az alapítvány nem különítette el az államtól kapott közcélú és működési támogatásokat, így utólag nem állapítható meg, hogy a támogatásokat a civil törvény szerinti célokra költötték-e el.
  • Egyes számlák, bizonylatok nem tartalmazták, hogy mely támogatás terhére számolták el azokat.
  • Számla nélküli elszámolás is történt, illetve az alapítvány által alapított akadémia nevére kiállított számlákat az alapítvány fizette ki.
  • A 2022-es és 2023-as pénzügyi beszámolók nem a törvényben előírt tartalommal készültek el, és nem is hagyta jóvá az alapítvány kuratóriuma, felügyelőbizottsági jelentés sem készült.
  • Az alapítvány könyvvezetése sem felelt meg a jogszabályoknak a vizsgált időszakban.

Hadházy Ákos idézte a Népszava és a Telex cikkeit, amelyek kiemelték, hogy az ÁSZ korábban hasonló vagy enyhébb szabálytalanságoknál más szervezeteknél büntetőfeljelentést tett, szankciókat helyezett kilátásba. Az alapítvány felügyeletét a kormányban Kásler Miklóstól 2022-ben Pintér Sándor vette át. A Népszava külön kitért rá: nem tudni, hogy a számvevők óvatossága a kuratóriumot felügyelő belügyminiszter, illetve az elnöki posztot tavaly óta betöltő exminiszter személyének szól-e (Kásler Miklós ugyanis tavaly átvette a kuratórium vezetését).

A lap megkeresésére a Belügyminisztérium (BM) az ÁSZ-jelentésből azt emelte ki, hogy „a támogatások terhére teljesített, ellenőrzött kifizetések jogcímei a támogatói okiratokban foglaltaknak megfeleltek”, amit úgy fordítottak le, hogy „a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány nem lopott, nem csalt, nem hazudott, a kapott állami támogatás felhasználása célhoz kötötten történt”. Azt is írták: az ÁSZ-jelentést követően elrendelt könyvvizsgálói átvilágítás javaslatai alapján a feltárt hiányosságokat megszüntették, meghozták a szükséges szervezeti, szakmai és humánpolitikai intézkedéseket azért, hogy a jövőben hasonló működési problémák ne forduljanak elő.

Mivel az ügyészségnek, független közvádlóként, kötelessége fellépni minden jogsértő cselekménnyel szemben, Hadházy Ákos arról kérdezte a legfőbb ügyészt: a feltárt szabálytalanságok alapján az ügyészség vizsgálta-e az alábbi bűncselekmények (költségvetési csalás, hűtlen kezelés, számviteli rend megsértése), gyanúját a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány esetében.

  • Indult-e hivatalból vagy bejelentés alapján eljárás az alapítvánnyal szemben?
  • Amennyiben nem indult eljárás, mi indokolta ennek elmaradását, figyelembe véve, hogy más szervezetek esetében hasonló szabálytalanságok komoly retorzióval jártak?
  • Történt-e bármilyen felelősségre vonás az Alapítvány vezetői vagy felügyelői részéről?
  • Milyen lépéseket kíván tenni a Legfőbb Ügyészség annak érdekében, hogy hasonló esetekben a jogszabályok betartása és az állami támogatások átlátható felhasználása biztosított legyen?

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Hadházy Ákos kérdését ezúttal is feljelentésként értékelte. Azt majd a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának kell érdemben elbírálnia.

The post Fordulat a Kásler-féle rákellenes alapítványnál first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest