Perben ismerte el az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium, hogy mindenféle számítás nélkül mondta be Lázár János miniszter, hogy mennyibe is kerül az M76-os.
A DK azután indított közérdekű adatigénylési pert, miután 2023 végén Lázár János minden idők legdrágább magyar autópálya építését jelentette be: a politikus szavai szerint 400 milliárd forintba fog kerülni az M76-os autópálya 44 kilométeres szakasza, ami Zalaegerszeget és Keszthelyt kötné össze az M7-essel, azaz kilométerenként több mint 9 milliárd forintot költenének rá.
„A per mára azzal zárult le, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium azért nem tud semmilyen adatot kiadni ezzel kapcsolatban, mert nincs, azaz Lázár János saját minisztériuma ismerte el a perben, hogy a 400 milliárdos árat semmilyen számítás nem támasztja alá, a miniszter hasraütésre mondta be a gigantikus számot” – írta a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében a DK, amely szó szerint idézte a minisztériumot:
Lázár János nyilatkozata mögött nincsenek minisztériumi számítások, hanem a miniszter úr a saját tapasztalatai alapján (…) becsülte meg ezt a 400 milliárd forintot.
A projektet azóta a nehéz költségvetési helyzet (és vélhetően a horribilis költségek) miatt lefújták.
The post DK: Lázár János hasraütésszerűen mondta, hogy 400 milliárdba fog kerülni az M76-os autópálya first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu