Már tavaly szeptemberben felmondta az Építési és Közlekedési Minisztérium a GSM-R2 nevű vasúti informatikai fejlesztés kivitelezői szerződését a tendert korábban elnyerő konzorciummal, melynek egyik tagja Mészáros Lőrinc cége, az R-Kord Kft. – írta a minisztérium a Szabad Európa megkeresésére. A lap cikke szerint több alvállalkozót máig nem fizettek ki rendesen a beruházáson, az Építési és Közlekedési Minisztérium pedig a GSM-R2 vasúti informatikai beruházás során felhasznált anyagokat és eszközöket igazságügyi árszakértővel vizsgálja.
A beruházás célja az, hogy az ország fontosabb vasútvonalai mentén új informatikai rendszer épüljön ki. A fejlesztés eredetileg főleg uniós pénzből valósult volna meg, a közbeszerzést az R-Kord Kft. és az iCell-Mobilsoft Zrt. konzorciuma nyerte. Az eredeti vállalkozói díj 58,8 milliárd forint volt. A megrendelő MÁV több vonalon súlyos hiányosságokat tapasztalt a kivitelezésben. Több esetben balesetveszélyes körülményeket, veszélyes hulladékot hagytak maguk után az egy-egy „elkészült” szakaszról levonuló munkások, de olyan is előfordult nem egyszer, hogy az elvileg vasbetonnal kiépített aknákból kihagyták az acélszerkezetet, ami miatt az akna használhatatlan lett. Az R-Kord csak a MÁV többszöri felszólítása után volt hajlandó ezeket a hibákat kijavítani.
A kormány végül 2023 novemberében úgy döntött, hogy felmondja a beruházásra az Európai Bizottsággal megkötött támogatási szerződéseket, és teljes egészében magyar költségvetési pénzből fedezi azokat. Ráadásul – arra hivatkozva, hogy az orosz-ukrán háború miatt drágultak az építőanyagok – egyúttal 17,2 milliárd forinttal meg is emelték a vállalkozói díjat. Ezzel párhuzamosan pedig a kormány ahhoz is hozzájárult, hogy a már csúszásban lévő fejlesztés „csökkentett műszaki tartalommal” valósuljon meg.
Szeptemberben aztán az ÉKM felmondta a kivitelezési szerződést a konzorciummal, utána külön-külön számoltak el a két céggel.
The post Igazságügyi árszakértővel vizsgálja meg Lázár minisztériuma a Mészáros Lőrinc-féle vasúti informatikai beruházás szerződéseit first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu