Lezárja együttműködését Majkával a One Magyarország

Lezárja márkanagyköveti együttműködését Majkával a One Magyarország, írja az mmonline.hu. A cég tájékoztatása alapján a döntés hátterében a zenész Campus Fesztiválon bemutatott színpadi produkciója és „az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai állnak”.

A One közleménye szerint „mindezek ellentétesek a 4iG Csoport alapértékeivel és szerződésben megfogalmazott elvárásaival, valamint éles ellentétben állnak a One márka által képviselt értékekkel”. Mint fogalmaztak:

Egy országos, 4 millió ügyféllel rendelkező vállalat felelőssége, hogy távol tartsa magát mindennemű politikai megnyilvánulástól és elutasítson minden a társadalmat megosztó, erőszakos vagy erőszakra buzdító szélsőséges magatartást, amelyek semmilyen módon nem egyeztethetőek össze a társaság szellemiségével.

Februárban egyébként még hiába kavart politikai vihart Bindzsisztánnal, Majka akkor még maradhatott a 4iG-s One márkanagykövete. A zenész egyébként a campusos koncert után – és azt követően, hogy a teljes kormányzati sajtó rászálltaz alábbi szöveget tette közzé:

Ezek a barmok mind háborúznának velem,
De abból csak erősödnének, ha válaszra adnám a fejem.
Bayerek, dopemanek, deákok,
Megbukott kétszínű zsiványok.
Mind a kondér körül lődörög, már hozzászoktam,
De most nincs szerencsétek babáim,
Ma nincs autogram….
Jut majd falat nektek később, de csak azt eszitek meg, amit főztetek,
Addig meg nevetve húzom szét az ingem,
Gyertek csak bátran! Ide lőjetek!

The post Lezárja együttműködését Majkával a One Magyarország first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest