Kulcsár Edinát idén ősszel a Nyerő Párosban, illetve a Sztárboxban is láthatják majd versenyezni az RTL nézői – akárcsak a férjét, G.w.M-et. A szépségkirálynő nemrég a Glamournak adott interjút, melyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy már régóta érdekelte a boksz, a Sztárboxra pedig már korábban is kapott felkérést, de épp akkor lett várandós, így nem tudta elvállalni a műsort.
Sokan meglepődnek azon, hogy bokszolni kezdtem, de akik igazán ismernek, pontosan tudják, hogy nem áll távol tőlem az, hogy kiálljak magamért. Csepelen nőttem fel, ahol voltak helyzetek, amikor meg kellett védenem magam vagy másokat. Nem kerestem a bajt, de ha kellett, kiálltam magamért, és volt pár kisebb összetűzésem is, amiből sokat tanultam. Mióta komolyabban edzem, rájöttem, hogy a bokszban mindent megtaláltam, amit korábban kerestem: extrakoncentrációt igényel, nem elég a fizikai felkészültség, szellemileg is kemény erőfeszítést kíván. Megtanított fókuszálni, kitartani és átlépni a saját határaimat, minden edzésen rengeteget tanulok magamról
– magyarázta a szépségkirálynő.
Ami az esetleges sérüléseket illeti, az édesanya bevallása szerint egyáltalán nem fél. Mint mondja, fontos a külső megjelenés, de ezt most félre kell tenni, a boksszal ugyanis egy új időszak kezdődött az életében: már nem a szépségkirálynői cím határozza meg, hanem az, aki, és amit képvisel.
A félelemnek nincs helye a ringben, aki előre fél, az nem tud jól teljesíteni. Persze egyik ütés sem kellemes, előfordult, hogy olyan gyomrost kaptam az edzéseken, hogy percekig alig kaptam levegőt, de ez ennek a sportnak a része. Idővel megtanulod, hogyan védd magad, hogyan tartsd a kezed, hogyan feszítsd a hasadat, és minden ilyen helyzetből tanulsz valamit.
A beszélgetés alkalmával arról is kérdezték Kulcsárt, miért döntöttek úgy a férjével, hogy a Sztárbox mellett a Nyerő Párost is elvállalják.
Nem volt kérdés, hogy igent mondunk a felkérésre. Fontosnak tartottuk, hogy a nézők beleláthassanak a kapcsolatunkba, hiszen rengeteg rosszindulatú és téves megjegyzést kaptunk korábban erre vonatkozóan. Sok félreértés és előítélet kering arról, milyen a viszonyunk. Ez a műsor pont arra ad lehetőséget, hogy megmutassuk, milyenek vagyunk valójában. Egy ilyen hosszú és intenzív forgatás alatt, ahol szakemberek is segítik a folyamatot, egyszerűen nem lehet nem önmagadat adni. Ez a műsor remek lehetőség arra, hogy megmutassuk, kik vagyunk, hogyan működik a kapcsolatunk, és hogyan állunk helyt együtt a mindennapokban.
A téma kapcsán az édesanya arra is kitért, hogy az utóbbi időben sok kellemetlen pillanatot kellett átélniük a kapcsolatukról szóló pletykák miatt. Az egyik legemlékezetesebb és legfájóbb történet számára az volt, amikor
alaptalanul kezdtek el terjedni róluk olyan hírek, hogy G.w.M bántalmazta őt, és nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel került kórházba.
Fáj és megvisel, amikor olyan dolgokat állítanak rólunk, amiknek semmi köze nincs a valósághoz. Az ilyen hírek kicsit mindig összetörik a szívemet. Ha felszólalok, abba is belekötnek, ha nem beszélek róla, akkor azt hiszik, azért nem teszem, mert igaz. Nagyon frusztráló ez az egész helyzet, nehéz eldönteni, mi lenne a helyes lépés, nem könnyű lelkileg jól kezelni az ilyen támadásokat.
Jövőbeli terveiket illetően Kulcsár Edina arról is beszámolt, hogy férjével szeretnék felújítani a házukat, egy plusz szintet építeni, hogy minden gyereknek saját szobája lehessen.
Minden akörül forog, hogyan tudunk a jövőben mindent megadni nekik, amire szükségük van, miközben mi magunk is fejlődünk és előrelépünk. Emellett persze az is nagyon fontos, hogy párkapcsolati szinten is boldogok maradjunk, harmóniában tudjunk élni egymással
– fogalmazott az édesanya, hozzátéve:
Fontosak számunkra a sikerélmények is, ezekből merítünk erőt a hétköznapokhoz. Szeretnénk öt éven belül eljutni oda egzisztenciálisan, hogy akár hátra tudjunk dőlni, és elégedetten mondhassuk, hogy megérte a sok munka és kitartás. Tudom, hogy ez kemény munkát igényel, ezen dolgozunk most teljes erőbedobással, miközben próbáljuk maximálisan megbecsülni a gyerekekkel és az egymással töltött időt.
The post Kulcsár Edina a csepeli gyerekkoráról: Voltak helyzetek, amikor meg kellett védenem magam vagy másokat first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu