Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv voltak Palik Lászlóék vendégei az Ilyen az élet legutóbbi adásában. A beszélgetés alkalmával a Sztárbox is szóba került, melynek őszi évadában a szépségkirálynő is versenyezni fog, Kulcsár Edina lesz az első ellenfele. Mint mesélték, Dietzet (aki jelenleg színészkedéssel foglalkozik, ám korábban ketrecharcos volt) otthon időnként nemcsak a felesége, de a lányaik is bokszzsáknak használják.
Tudják, hogy bírom. Én is edzésben vagyok a mai napig. Egymással is ugye bunyózunk. Vigyázok természetesen rá, ő nem vigyáz, igaz, neki nem is kell. (…) Fejvédő van rajta, nagyon pró fogvédőt csináltattunk neki. Én a Zsuzsit a vele egysúlyú manusokkal összeengedném, megmondom őszintén
– jelentette ki a műsorban Dietz.
Laky a téma kapcsán elmondta, hogy nem félti az orrát, Dietz pedig hozzátette, hogy ő sem félti a feleségét. A szépségkirálynőnek bevallása szerint nagy az igazságérzete, ami miatt volt, hogy verekedésig is fajultak már nézeteltérései a múltban.
Én mindig ilyen tűzközelben voltam általános iskolában. Sokat verekedtem, megvertek, középiskolában is
– emlékezett vissza.
Kulcsár Edinát illetően Laky Zsuzsi úgy fogalmazott, ők ketten inkább ismerősök, mint barátnők, Szorcsik Vikivel viszont már úgy véli, nehezebb lenne neki ringben, köztük ugyanis van érzelmi kötelék.
Vele nagyon jóban voltam, együtt laktunk, satöbbi. Ott már sokkal rosszabb lenne, de a Vikiben rengeteg agresszió van, ugyanúgy, ahogy bennem is. Tehát úgy tudunk segíteni egymásnak azt gondolom, a ringben, ha ütünk
– magyarázta a szépségkirálynő.
A teljes adást ide kattintva lehet meghallgatni.
A gálaműsorral kapcsolatban nemrég Kulcsár Edina is nyilatkozott:
The post Dietz Gusztáv Laky Zsuzsi boksztudásáról: Vele egysúlyú manusokkal összeengedném first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu