A New Orleans-i hatóságok arra kérik Khalil Bryant, az egyik fogvatartottat, hogy adja fel magát, miután egy elírás miatt tévedésből őt engedték szabadon egy rabtársa helyett – számolt be róla az NBC News.
Az illetékesek azt állítják, egy elírás miatt engedték szabadon a rabot egy hasonló vezetéknevű társa helyett, és noha a rendszereik az ilyen eltéréseket jelzik, „egy emberi hiba miatt az ellenőrzési folyamat leállt” – nyilatkozta Susan Hutson, az Orleans megyei seriff, aki hozzátette, a börtön alkalmazottait, akik Bryant szabadon engedésekor szolgálatban voltak, kihallgatják, a rabot pedig nagy erőkkel keresik.
Ennek nem szabadott volna megtörténnie. Ez a belső folyamatok kudarca, és a nyilvánosságnak minden joga megvan ahhoz, hogy ennél jobbat várjon el
– mondta Hutson.
Bryant lopott tulajdon birtoklása, kábítószer-felszerelés birtoklása és rendőrrel szembeni ellenállás miatt tölti– illetve töltené – a börtönbüntetését, de betöréssel, súlyos testi sértéssel és családon belüli erőszakkal is vádolták.
Az eset kellemetlenségét csak fokozza, hogy idén ugyanebből a börtönből már megszökött tíz elítélt. Egy éjszaka közepén léptek meg egy cella vécéje mögött fúrt lyukon keresztül, de előtte még megüzenték:
Túl könnyű volt, hahaha.
Több mint egy hónapba telt, míg a tízből kilencet elfogtak, de az egyik rab még mindig szökésben van. A filmbe illő szökésről itt írtunk bővebben.
The post Felszólítottak egy rabot, hogy térjen vissza a börtönébe, miután véletlenül szabadon engedték first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu