A vészcsúszdán menekültek az utasok a füstölgő repülőgépről – megszólalt az egyik utas

A hatóságok közlése szerint múlthét szombaton az American Airlines egyik járata „valószínűleg futóműhiba” miatt füstölni kezdett Denverben, ezért az utasok a vészcsúszdán keresztül voltak kénytelenek elhagyni a repülőgépet – számolt be róla lapunk is.

A Coloradói városból elvileg Miamiba tartó géppel még felszállás előtt, a kifutópályán történt a probléma. A járat 173 utasát és hatfős személyzetét biztonságosan evakuálták, egy embert kellett könnyebb sérülésekkel kórházba szállítani.

Az egyik utas, Mark Tsurkis a CBS Newsnak úgy nyilatkozott, közvetlenül a felszállás előtt 5-10 másodperccel történt a rémisztő incidens.

A gyorsulás közben, amikor a gép majdnem felszállt, egy hangos robbanást hallottunk.

„Határozottan kellemetlen pillanat volt, de szerencsénk is volt, mert még nem emelkedtünk a levegőbe, szerintem úgy öt-tíz másodperccel azelőtt történt” – mesélte Tsurkis.

A pilóták azonnal lassítani kezdtek, egy perccel később pedig már az utasok is elkezdték érzékelni a füstöt. Nagyjából ekkor meg is kezdődött a repülőgép kiürítése – mondta még a CBS-nek az utas, aki videóra is vette a csúszdázó utasokat és a gép hátuljából gomolygó füstöt.

A probléma a repülő egyik kerekével volt kapcsolatos – közölte még a légitársaság az AP szerint.

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) egy közleményben azt írta, hogy a Boeing 737 MAX 8 személyzete helyi idő szerint délután 2:45 körül „egy lehetséges futómű-incidenst jelentett felszállás közben”.

Márciusban az American Airlinesnak volt már egy hasonló esete, akkor már a levegőben, és éppen Denverben hajtottak végre kényszerleszállást.

Kapcsolódó
Landolás után kigyulladt az American Airlines gépe a denveri repülőtéren

A legénység motorremegést érzékelt a Boeing 737-800-es gépen, ezért szálltak le idő előtt. Többen megsérültek.

The post A vészcsúszdán menekültek az utasok a füstölgő repülőgépről – megszólalt az egyik utas first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest