Büntetőeljárásban vizsgálja a rendőrség annak a kétéves kisfiúnak az ügyét, akit több mint egy hónappal ezelőtt gázoltak halálra Kalocsa belvárosában.
Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre reagálva azt mondta, hogy a Kalocsai Rendőrkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt rendelt el nyomozást azzal, hogy a nyomozás a balesetben érintett valamennyi személy büntetőjogi felelősségének vizsgálatára kiterjed.
Hozzátette: gyanúsítotti kihallgatás nem történt, és jelenleg felderítési szakban van az ügy.
A borzalmas baleset június 21-én délelőtt történt a dr. Márkus Ferenc utcában. A rendőrség korábban azt közölte, hogy egy helyi nő elütött a kocsijával egy gyermeket, aki váratlanul lépett az úttestre. A kiérkező mentősök több mint egy órán át küzdöttek a kisfiú életéért, mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre, de a gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
A helyszíni szemle során a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, amely negatív értéket mutatott, így az ittasság gyanúja nem merült fel. A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a tragédia körülményeit.
The post Büntetőeljárásban vizsgálják a Kalocsán halálra gázolt kétéves kisfiú ügyét, de még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu