Szabó Szabolcs szerint Csepelen vagy a tiszás jelölt nyer, vagy ő, a Fidesz csak harmadik lehet

Szabó Szabolcs, a Momentum frakciójában ülő ellenzéki országgyűlési képviselő a 444-nek adott interjúban arról beszélt, hogy a momentumosokkal vagy Jámbor Andrással szemben nem tervez visszalépni a 2026-os indulástól, ugyanis az általa megrendelt közvélemény-kutatás alapján Csepelen vagy a tiszás jelölt nyer, vagy ő, a Fidesz csak a harmadik lehet.

„Egy döntetlen közeli helyzetet látunk. Nyilván ez egy pillanatfelvétel, tehát nem jelenti azt, hogy két vagy kilenc hónap múlva is ugyanez lesz a helyzet” – mondta Szabó, aki korábban háromszor győzte le a fideszes Németh Szilárdot Csepelen. 2014-ben a baloldali összefogás színeiben szerzett egyéni mandátumot, amit 2018-ban az Együtt jelöltjeként védett meg, 2022-ben pedig összellenzéki támogatással indult és nyert.

Szabó szerint Magyar Péter nem mondott igazat, amikor arról beszélt, hogy minden budapesti egyéni választókerületben a Tisza – Magyar kivételével meg nem nevezett – jelöltjei vezetnek. „Annyi pénzük még nekik sincs, hogy ennyi felmérést készíttessenek” – mondta Szabó, aki Magyart egy impulzív, gyorsan reagáló és kommunikáló, sokszor érzelmi döntéseket hozó emberként jellemezte, ám szerinte ha az elmúlt másfél évben látott tendenciák folytatódnak, a Tisza akár kétharmaddal is nyerhet. Saját maga még nem tudja, listán kire fog szavazni, ahogy azt sem, hogy beülne-e győzelme esetén a Tisza-frakcióba.

Szabó elmondta, hogy az egyik lehetséges tiszás jelölt az a Győrfi Krisztina lehet a körzetben, aki legutóbb még a Gattyán-párt jelöltje volt. A Fidesz lehetséges jelöltjét is megnevezte Szabó, még júniusban: Németh Szilárd helyett Király Nóra lehet a kormánypárti induló, aki tavaly a XI. kerületben volt fideszes polgármesterjelölt, de kikapott. „Bizonyos értelemben meglepő volt, hogy Király Nórát teszik ide, mert semmi köze Csepelhez” – mondta Szabó, aki szerint Király Nórának semmi esélye sincs, Németh Szilárdnál is rosszabb eredményt fog elérni. A választókerülethez egyébként a XI. kerület egy pici részét, a Kopaszi-gát környékét is hozzácsatolták a legutóbbi körzethatár-módosításkor, míg Soroksárt elcsatolták onnan.

The post Szabó Szabolcs szerint Csepelen vagy a tiszás jelölt nyer, vagy ő, a Fidesz csak harmadik lehet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest