A Vatikán vezetői abban reménykednek, hogy a külsejük miatt „dögös papoknak” titulált reverendás influenszerek növelhetik a vallás vonzerejét – írja a Daily Star.
A katolikus egyház döntéshozói szerint a fiatalabb hívek megnyerése érdekében a közösségi médiában is vonzónak kell tűnni. Ezért ezen a héten a Vatikán jubileumi évét ünneplő eseménysorozat keretében több mint ezer pap és szerzetes gyűlt össze Rómában, hogy megvitassák, a gyülekezetek tagjainak csökkenése árnyékában hogyan tehetnék megfelelő online jelenléttel népszerűbbé az Úr igéjét.
A szabadidejében gitározó és hegyikerékpározó, TikTokon és Instagramon együttvéve közel félmillió követőt összegyűjtő 34 éves olasz atya, Ambrogio Mazzai – aki gyakran kap olyan kommenteket, hogy „Milyen gyönyörű ember az atyánk!”, vagy „Nagyon szép és nagyon elegáns!” – így foglalta össze az online jelenléttel kapcsolatos tapasztalatait:
Véletlenül kezdődött az egész még 2021-ben, egy plébániámra járó fiatalember javaslatára. És elsőre nem is tartottam jó ötletnek. Mivel soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatása lehet. Konkrétan és figyelemfelkeltő módon kell kommunikálni – tehát nem hosszú prédikációkat kell megosztani.
A jubileumhoz kapcsolódó eseményen várhatóan részt vesz egy másik olasz atya is – a slim fit ingjei, testépítéstől duzzadó izmai, tetoválásai és a művészettörténettel kapcsolatos tartalmai miatt – a közösségi médiában szintén körülrajongott Giuseppe Fusari is.
„Remélem, hogy ez majd közelebb hozza az embereket az egyházhoz. Nagy a kíváncsiság, és meg vagyok győződve arról, hogy a közösségi média egy módja annak, hogy vonzza az embereket” – nyilatkozta az 58 éves atya a „dögös papokokból” rögtön egy szép csokrot bemutató Telegraph-nak.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonGiuseppe Fusari (@art.priest2023) által megosztott bejegyzés
De a brit lap szerint Olaszország legkedveltebb papja, a jóképű Cosimo Schena atya is ott lesz a találkozón. Akinek saját bevallása szerint kétszer annyi hívő jár a miséire, mióta TikTokon és Instagramon is aktív.
A 46 éves, Brindisi városából származó pap több mint 454 ezer követővel büszkélkedhet az Instagramon, ahol rengeteg fotót posztol magáról, amelyeken gyöngyházfehér fogait és ápolt szakállát villantja meg.
És rendszeresen posztol fotókat mentett beagle kutyájáról, Stormról, a bejegyzéseiben pedig az Úr szolgálata mellett arra is buzdítja a követőit, hogy fogadjanak örökbe háziállatokat a helyi menhelyekről.
„Nem a Vatikán kommunikációs irodája vagy valamelyik egyházmegye fogja a legtöbb innovációt generálni ezen a területen. De sok fiatal van, akik közül néhányan Rómába jönnek, és kísérleteznek, és ők lesznek az élenjárók” – fogalmazott a törekvés kapcsán az EWTN News nevű katolikus médium vatikáni szerkesztője, Francis X Rocca.
Mondjuk, azt érdemes hozzátenni, hogy a pápát valószínűleg senki nem fogja túlszárnyalni a közösségi médiában, hiszen az elődjétől megörökölt profilok révén XIV. Leónak 54 millió követője van a korábban Twitter néven ismert X-en, és 14 millió követője van az Instagramon.
The post „Dögös papok” bevetésével növelné az egyház vonzerejét a Vatikán first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu