A Forbes legértékesebb magyar celebeket tartalmazó listáján idén Majka került az élre. Őt Azahriah és Sebestyén Balázs követi a dobogón.
Az első helyezettet meg is interjúvolta az üzleti magazin. Ebben a zenész elmondta, rendszerkritikus dala, a Csurran, cseppen a sokszorosát hozta vissza, pénzben és fellépésben egyaránt, pedig volt, aki ebből már nem kért.
Volt idén fesztivál, aminek azért nem adtak támogatást, mert Krúbi és én is felléptünk. Krúbit már el se hívták, engem még igen, de ez se volt elég. Ha eddig kaptak egy szép támogatást, és most nem, akkor ezzel a fesztiválnak… (tenyerébe üti az öklét – a szerk.) Megmondta a szervező, hogy én vagyok a világ legdrágább fellépője!
A Csurran, cseppennel kapcsolatban elmondta: eddig az a legjövedelmezőbb klipje. „A költségvetése 4-4,5 millió forint volt, és a sokszorosát visszahozta. Arról nem is beszélve, mennyi koncertünk volt miatta – és persze mennyi nem lett” – tette hozzá.
A NER-es együttműködések kérdésében úgy nyilatkozott, ha mindenki ez alapján működne, a boltba se tudnánk lemenni tejért, annyi cég köthető a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez. „Annyira belopta magát a politika a gazdaságba az elmúlt 25–30 évben, hogy egy ilyen kis országban, mint a mienk, egyszerűen kikerülhetetlen lett. Akár fellépni mész, akár szponzorációt adnak neked, vagy ha csak vásárolnál, nyaralnál” – fogalmazott.
Arról is beszélt, milyen hosszú karriert vizionál még magának:
Egy marosvásárhelyi fesztiválon, a Vibe-on ültünk le a zenekarral. Elmondtam, hogy ebben szerintem még olyan három év lehet. Nem várom meg, amíg kisebb színpadon játszunk este 6-tól. (…) Lehet, picit méltánytalan lenne. Aztán ki tudja, mennyire fog hiányozni az a bizonyos gyógyír. Negyvenhat éves leszek, lehet, hogy a Majka 50-et még szépen meg lehet koronázni egy hatalmas bulival.
Őszintén, becsülettel érdemes élni Majka szerint, „hogy a közegedben ne mondhassák rólad, hogy ezt nem úgy intézted”.
Curtis drogproblémáitól a Szijjártó Péterrel való találkozásig rengeteg olyan dolog történt velem, amiről az emberek azt hiszik, hogy mindent tudnak róla, mi volt a hátterében, és emiatt megkérdőjeleznek. Aki a környezetemben él, és ismeri a részleteket, tudja, hogy mi valójában mindig pozitív szereplői voltunk ezeknek az ügyeknek. Hogy mi úgy jártunk el, hogy a lelkünkkel elszámolva ne lehessen azt mondani, hogy valami aljas, sunyi dolgot tettünk volna. De hát az egyik fél ezt mondja, a másik meg azt. Az emberek ilyenek.
Majka mostanában azzal került a figyelem középpontjába, hogy egy fesztiválon eljátszotta, hogy fejbelövik az elképzelt Bindzsisztán miniszterelnökét, amit a kormányközeli média úgy értékelt, a rapper Magyarország miniszterelnökének megölésére buzdít. Ezzel kapcsolatban korábban Magyar Péter, Lázár János, Szijjártó Péter, Nagy Feró és Bayer Zsolt is elmondta a véleményét, a One Magyarország pedig megszakította az együttműködését Majkával, aki válaszul megírta az elmúlt évek legnépszerűbb Facebook-posztját.
The post Majka a zenei karrierjéről: Ebben még olyan három év lehet first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu