Cikkünk frissül!
Gulyás Gergely a Kormányinfót azzal kezdte, hogy a következő napokban minden részlet megjelenik majd az Otthon Start programról. Újdonság, hogy akinek az állandó lakóhelye Magyarországon van, de ingázó, ők is jogosultak lesznek a támogatásra. Bejelentette azt is, hogy legfeljebb 30 ezer forint lehet a banki díj. Az összes világos szabályt nemsokára el lehet érni egy honlapon, szeptember elsejével indul a program – jelentette be a miniszter, aki elmondta azt is, hogy jövő héten ismét lesz kormányülés, így Kormányinfó is. A négyzetméterkorlátról elmondta még, hogy a jogszabály az alapterületet veszi majd számításba és beszélt arról is, hogy az ingatlant bérbe lehet adni.
Ezután rátért a köztisztviselők otthontámogatási programjára, de erről a kormány a jövő héten tárgyal majd. Ismertette, hogy a kormány kiterjeszti az 5 ezer fő alatti kistelepüléseknél a kisboltok támogatását. A rendelkezésre álló forrás 4 milliárd forint volt, miközben 10 milliárdnyi pályázat érkezett. Így minden pályázó megkapja majd a támogatást.
Gulyás ezután arról beszélt, hogy Orbán jobb megállapodást tudott volna kötni Trumppal, mint Ursula von der Leyen. Majd jöttek a kérdések. A köztévé a Kneecap zenekar kitiltásáról kérdezett. Azzal kezdték (amiről először a Mandiner írt), hogy “Gerendai Károly arab üzlettársa miatt ragaszkodhattak a Sziget szervezői a zsidógyűlölő zenekar fellépéséhez”. Gulyás szerint a gyűlöletre uszításnak nem szabad teret adni és szerinte ezt a felvetést Gerendainak kell tisztázni. Majka debreceni előadása és a kommentelő fenyegetése között lát-e összefüggést? – tette fel váratlanul a kérdést a Hír Tv. Gulyás szerint nem az ő feladata, hogy ezt kiderítse, „de ha bármilyen erkölcsi érzéke Magyarországnak még maradt, akkor el kell utasítani ezeket a felhívásokat”.
A miniszter beszélt még arról, hogy:
- nem akarják módosítani a 1,5 millió forintos négyzetméterárat az Otthon Start programnál, mert nem csak árfelhajtó hatása lehet a programnak.
- Matolcsy György tagadja, hogy a magyar államot kár érte volna az MNB alapítványok miatt. Most van egy vizsgálat és ha kiderül, hogy mégis kár érte az államot, akkor annak büntetőjogi következményei lesznek.
- Az átláthatósági törvényről nincs vita, csak annak eszközeiről. De Orbán a kormányülésen nem beszélt erről, sőt a GDP-adatokról sem. Gulyás szerint amíg háború van, addig nem lehet elérni a korábbi növekedést. De Gulyás gyorsuló növekedésre számít.
- „A legjobb tudásunk szerint ez a pillanatnyi helyzet” – mondta a miniszter arra, hogy Orbán Tusványoson arról beszélt: a 106 egyéni választókörzetből a jelen pillanatban 80 egyéni mandátumot szerezne a Fidesz.
A 24.hu továbbra sem vesz részt a kormányinfókon, ennek okairól itt írtunk:
The post Kormányinfó: újabb részleteket árult el Gulyás Gergely az Otthon Start programról first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu