Feszült fekete komédiát forgatott az Oscar-díjas Mindenki rendezője, itt az első előzetes

Oscar-díjas rendezőnk, Deák Kristóf szinte teljes titokban leforgatott egy új mozifilmet, most megjelent az Egykutya első előzetese is.

Deák közel egy évtizeddel ezelőtt hívta fel magára a figyelmet Mindenki című kisjátékfilmjével, amelyben egy iskolai kórus megleckézteti a diktatórikus tanárát. A kisfilm Oscar-díjat nyert, Deák pedig azóta két egész estés játékfilmet is tető alá hozott: a Foglyokat, valamint Az unokát.

Új filmje, az első blikkre fekete komédiának ígérkező Egykutya állami szerepvállalás nélkül, az ország egyik vezető reklámügynöksége, az ACG saját produkciójában jött létre, 100%-ban az ügynökség tőkéjéből finanszírozva.

A szinopszis szerint az Egykutya feszült, fordulatos, mégis mélyreható történet: négy régi barát találkozik benne hosszú idő után újra, hogy megfejtsék múltuk közös titkát. Az egyetlen – nemcsak a szó szoros értelmében – viharos éjszakán játszódó történet szereplői Bakonyi Alexandra, Döbrösi Laura, Tenki Dalma és Tóth Károly.

Az Egykutya már-már tabukat döntögető módon őszinte és pimasz film lett. Egy viharos estén játszódik, amikor négy egykori kollégiumi barát újra találkozik, tíz évvel azután, hogy felrobbantották egymás életét. Bár korábban azt gondolták, soha többé nem beszélnek egymással, ezen az estén élet-halál kérdése lehet, hogy sikerül-e újra szót érteniük

– mondta a filmről Deák, hozzátéve: „A filmben szócsatákból, csípős humorból és feszült pillanatokból áll össze a kép, hogyan lehetett négy ennyire különböző ember ekkora hatással egymás életére.”

Az Egykutya 2025. október 2-án debütál a mozikban, alább látható az előzetes:

The post Feszült fekete komédiát forgatott az Oscar-díjas Mindenki rendezője, itt az első előzetes first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest