Havi sokmilliós, a teljes időtartamra nézve százmilliós nagyságrendű lehetett Majka kétéves One márkanagyköveti szponzorszerződése. Ez abból a közleményből következtethető ki, amelyben a szolgáltató közreadta, hogy a szerződés felbontásával felszabadult összeget borsodi civil szervezetek között osztják szét – azt „további adománnyal kiegészítve”, tehát a pontos szerződéses összeg nem számítható ki a közölt összegből.
A One bejelentése összesen 150 millió forintos adományról szól. A szerződés tavaly októberben, két évre jött létre, a One közleménye pedig időarányos részt említ. Ha a vállalat annyira gáláns, hogy az adományhoz kiegészítés címén egyenesen megduplázta az eredetileg előadónak szánt összeget, akkor is 75 millió forint – havi ötmillió – járt volna Majkának a fennmaradó 15 hónapban, és 45 milliót már megkapott a szerződés megvalósult kilenc hónapos időtartamára. A megállapodás részleteiről és jövőjéről még a közlemény megjelenése előtt, a hét elején kérdeztük a vállalatot, de ezekre a kérdésekre nem érkezett válasz a One-tól.
A vállalat most közleményében azt írja, közhasznú, borsod-abaúj-zemplén megyei civil szervezetek, alapítványok és egészségügyi intézmények támogatására fordítja a szerződés felbontásával felszabadult összeget és további adományát – ez feltehetően az ózdi előadó felé is tett utalás. „A One Magyarország bízik benne, hogy kezdeményezése nemcsak példamutató, hanem méltó lezárása a márkanagyköveti együttműködés megszüntetésének” – írja a társaság közleménye. „A szerződés egyoldalú megszüntetését kizárólag üzleti és etikai szempontok indokolták” – teszik hozzá azzal, hogy a márka „mindenkinek szól és mindenkit képvisel”. A megállapodást Majka elhíresült campus fesztiválos fellépése után bontották fel, az előadó úgy reagált, ő változatlanul érvényesnek tekinti azt.
A támogatásból 19 civil szervezetnek jut, köztük a B-A-Z Megyei Kórház Gyermek Intenzív Osztály betegeinek gyógyulásáért Alapítványnak, a Bhim Rao Egyesületnek, a Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesületének, a Sárospataki Ösztöndíj Alapítványnak, a sajókazai Sólyom Telep Közhasznú Egyesületnek vagy a roma gyerekek fejlesztésével foglalkozó Indahouse Egyesületnek.
The post Százmilliós nagyságrendű lehetett Majka elbukott szponzorszerződése first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu