Vizes-vb: Kós Hubert világbajnok 200 háton

Nehéz csütörtököt tudhat maga mögött Kós Hubert, aki a szingapúri úszó-világbajnokságon előbb bronzérmet nyert 200 méter vegyesen (1:55.34 perces egyéni csúccsal csapott célba, 16 századdal maradt el Cseh László 2009-es országos csúcsától), majd egy órával később a harmadik idővel jutott be a 200 hát pénteki döntőjébe.

Kós a fináléja napján eztán visszalépett a 100 pillangótól, mert mindössze 25 perc ideje maradt volna a két úszása között.

Világ-, és olimpiai bajnok hátúszónk élete legjobbját a 2023-as vb-n úszta, 1:54,14-et, ami akkor az aranyéremre volt elég és azóta is a világ kilencedik leggyorsabban leúszott 200 háta.

A szingapúri fináléban olimpiai bajnokunk a hármas pályán ugrott a vízbe, majd belekapaszkodott a rajtkőbe, és amint felharsant a versenyt indító dudaszó, hosszan kidelfinezett.

Ötvenen a 100 méter háton győztes dél-afrikai Peter Coetze mögött a második idővel, 26:17-tel fordult, ami gyorsabb, mint amit a középdöntőben úszott. Száznál világcsúcs részidőn belül jött a még mindig vezető dél-afrikaival együtt, majd a harmadik ötvenen egyre inkább ellépett a magyar úszó vetélytársától.

Az utolsó hosszon már csak az volt a kérdés, kettejük közül melyik bírja végig.

Kós hatalmas versenyben kitartott és végül világbajnoki címet nyert.

Ideje 1:53,19, ami azon túl, hogy óriási egyéni- és országos rekord, új Európa-csúcs is.

Azt mondta Bob Bowman az edzőm, hogy kezdjem el nyugodtan. Elkezdtem. Őszintén a végére nem maradt semmi erőm. Csodálkoztam, hogy elértem a falat, mert úgy elsavasodtam, mint még soha. Összességében azért jöttem, hogy címet védjek. Sikerült

– fogalmazott úszása után Kós Hubert.

Az idei vizes-világbajnokság eddigi mindkét magyar medencében szerzett érmét Kós Hubert szerezte. A pénteki első helye a sportág történetének 36. magyar vb-aranya.

Vizes-vb, 200 hát

1, Kós Hubert 1:53.19 – Európa-csúcs

2. Peter Coetze (Dél-afrikai Köztársaság) 1:53.36

3. Yohann Ndoye-Brouard (Franciaország) 1:54.62

The post Vizes-vb: Kós Hubert világbajnok 200 háton first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest