Másodfokú ítéletében megerősítette a Milorad Dodik elnök elleni korábbi döntést a boszniai fellebbviteli bíróság, így a boszniai szerb elnököt egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltották – közölte az MTI.
Milorad Dodik közölte, nem fogadja el az ítéletet, és Moszkvához, valamint Washingtonhoz fordul segítségért. A híradások szerint nem említette Orbán Viktort, pedig a magyar kormányfő már korábban egyértelműsítette, hogy a pártján áll a kérdésben. A februári elsőfokú ítélethirdetéskor derült ki, hogy 300 magyar TEK-es utazott a boszniai Szerb Köztársaságba. A magyar nagykövetség azonban azt mondta a bosznia-hercegovinai határrendészetnek és a külügyminisztériumnak, hogy 78 fegyvertelen magyar terrorelhárító munkatárs lép be az országba, másnap viszont pontosítottak: mégis lesznek náluk fegyverek.
A boszniai szövetségi ügyészség 2023 augusztusában emelt vádat Dodik ellen a büntetőtörvénykönyv azon pontja alapján, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető és hivatali tevékenységeitől akár tíz évre is eltiltható az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. A boszniai Szerb Köztársaság elnökét azzal vádolták, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt főképviselő döntéseit, mert aláírta a nemzetközi főképviselő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.
A büntetőtörvénykönyv vonatkozó pontját éppen Christian Schmidt módosította, döntésének hátterében pedig a boszniai szerb politikusok kijelentései és lépései álltak.
Milorad Dodik a másodfokú ítélet kimondása után közölte, továbbra is folytatja munkáját, nem lesznek előrehozott választások, nem fogadja el az ítéletet, és Oroszországtól, valamint az Egyesült Államoktól kér segítséget. A boszniai szerb elnök ügyvédje bejelentette, az alkotmánybírósághoz fordulnak jogorvoslatért, és kérelmezni fogják az ítélet elhalasztását mindaddig, amíg a testület nem hoz döntést.
Milorad Dodik az utóbbi hónapokban több olyan intézkedést is kezdeményezett, amely a boszniai Szerb Köztársaság önállósodását hivatott elősegíteni. Március közepén benyújtotta az országrész új alkotmányának tervezetét, valamint a boszniai Szerb Köztársaság alkotmányos rendjének védelméről szóló törvényt. A politikus mintegy három évtizede hangoztatja, hogy a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia, és szerinte Bosznia államként működésképtelen.
The post Egy évre lecsukják Orbán Viktor boszniai szerb barátját first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu