Elütött versenyző, Alonso-Hamilton balhé és Massa balesete – a Magyar Nagydíj történelmének maradandó pillanatai

Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi nagyfőnöke 1985-ben kitalálta, hogy elvinné a világ legismertebb autósport-sorozatát a vasfüggönyön túlra. Az eredeti tervei szerint a Szovjetunióba terjeszkedett volna az F1, ám ez nem jött össze, ekkor került képbe két magyar barátja, Frank Tamás és Rohonyi Tamás, akik meggyőzték, hogy Magyarország az ideális választás.

Előkerült lehetséges helyszínként a Városliget és a Népliget is, a Hungaroringet végül Mogyoródon kezdték építeni 1985 októberében, majd 1986 augusztusában az első futamot is megrendezték.

A pálya azóta is a versenynaptár része, az idei lesz a 40. Magyar Nagydíj, ráadásul 2032-ig megállapodás van a szervezőkkel a folytatásról, és ahogy Stefano Domenicali, a Formula One Group elnök-vezérigazgatója nyilatkozott, nyitottak a további közös munkára is.

Sokszor egy versenyhétvége is elég számos emlékezetes történésre, hát még, ha 39-ről van szó. Mogyoród is látott már jó néhány rendkívüli győzelmet, hatalmas bukást és komoly vitákat is, amik még évekig beszédtémát szolgáltattak. Ezek közül gyűjtöttünk össze párat.

Az első

Hangosra sikerült az első Magyar Nagydíj, ugyanis 200 ezren látogattak ki a versenyhétvégére, ami tíz éven át fennálló rekord volt. A nézők pedig nem akármilyen csatát láthattak, ugyanis két brazil ikon, Nelson Piquet és Ayrton Senna csatázott az első helyért.

A futam végül egy látványos előzéssel dőlt el: Piquet a célegyenes végén kívülről kerülte meg a pole-ból induló honfitársát, majd bevágott az első kanyarba, amit szinte keresztben állva, már-már driftelve vett be. A vagány megoldás után a kigyorsítás is jól sikerült, aminek köszönhetően meg sem állt a történelmi futamgyőzelemig.

Paul-Henri Cahier/Getty Images

Az első dráma

Nigel Mansell a második magyarországi nagydíjon magabiztosan vezetett, amikor hat körrel a leintés előtt váratlanul leesett a kerékanya a hátsó kerekéről. A 4-es kanyarban kellett félreállnia, amely azóta is az ő nevét viseli. A technikai probléma Piquet-nek kedvezett, aki az első után a második Magyar Nagydíjat is megnyerte, mögötte Senna és Alain Prost végzett.

Nemcsak ezen múlt, de Mansell végül elveszítette a világbajnoki versenyt is csapattársával, Piquet-vel szemben. 1992-ben viszont épp a Hugaroringen ünnepelhette pályafutása egyetlen vb-címét.

A legszürreálisabb baleset

A japán Inoue Takinak mindössze 18 futam jutott a Forma-1-ben, sokszor a célba sem sikerült beérnie. Így volt ez 1995-ben is, amikor a Footwork Hart kigyulladt alatta Mogyoródon.

Inoue gyorsan igyekezett orvosolni a helyzetet, a pályamunkásoktól elkért egy poroltót, majd sietett vissza, hogy eloltsa a lángokat. Csakhogy ekkor megérkezett az orvosi autó, és kis sebességgel ugyan, de

elütötte a japán versenyzőt, aki a motorháztetőn landolt.

Szerencsére Inoue komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet, amely viszont egy időre világhírnevet szerzett neki.

Hova tűnt Damon Hill?

The post Elütött versenyző, Alonso-Hamilton balhé és Massa balesete – a Magyar Nagydíj történelmének maradandó pillanatai first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest