Gyermekeket bántalmazhatott egy egyházi fenntartású óvoda vezető nevelője Nagykanizsán

A szülők szerint büntetés gyanánt felpofozta, a folyosóra lökte és még fagypont alatt is az udvaron futtatta a gyereket egy egyházi intézmény vezető óvónője – számolt be az RTL Híradó.

A riportban több olyan hangfelvételt is bemutattak, amiken az hallható, ahogy a Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Óvoda nevű intézménybe járó óvodások elmondják a szüleiknek, hogy hogyan bántalmazta őket egy vezető nevelő.

Az egyik felvételen például azt meséli egy kisgyermek, hogy amikor nem tudták elmondani az anyák napi verset, akkor az óvónő több alkalommal is felpofozta őket. Egy másik óvodás pedig azt mondta ugyanerről az incidensről, hogy az óvónő sorba állította azokat a gyerekeket, akik nem tudták a verset, majd egyesével felpofozta őket.

De a szülők szerint a gyerekek arról is meséltek, hogy rendszeresen azzal bünteti őket ez az óvónő, hogy az udvaron kell futniuk, akár akkor is, amikor télen mínuszok vannak. Ráadásul ilyenkor fel sem vehetik a kinti ruhájukat, hanem a benti cipőjükben, kabát nélkül kell futniuk.

Egy másik szülő pedig arról beszélt, hogy ő a saját szemével is látott egy olyan esetet, amikor az óvónő bántalmazott egy gyermeket. A Híradónak nyilatkozó szülő éppen egy másik óvodai dolgozóval beszélgetett az intézmény folyosóján, amikor az egyik teremből durván kilöktek egy síró kisfiút, aki kis híján beütötte a fejét egy padba.

A szülők az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt ezután írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul még mindig vezető beosztásban van. A szülők ezután újabb bejelentéseket tettek, amik már a gyermekvédelmi hatósághoz és a rendőrséghez is eljutottak.

A Zalaegerszegi Kormányhivatal tájékoztatása szerint vizsgálják a történteket, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság pedig kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozást az ügyben.

The post Gyermekeket bántalmazhatott egy egyházi fenntartású óvoda vezető nevelője Nagykanizsán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest