A 16. század végétől kezdték felvenni az ifjú arisztokraták azt a később „átmeneti rítussá”, a felnőttkorba lépést kísérő kulturális és nevelődési rítusok egyikévé váló szokást, hogy „Nagy Túrára” indulnak. A leginkább a 17. századtól a 19. század elejéig virágzó tradíció során a megfelelő rangú és vagyonú európai fiatalemberek – eleinte angol nemesek, később az észak-európai protestáns országok gazdag képviselői, a 18. század második felétől egyes dél- és észak-amerikai ifjak, sőt a 18. század közepétől az arisztokrata önművelés részeként a közép-európai, így a magyar arisztokraták is – útra keltek, hogy szemügyre vegyék a klasszikus és reneszánsz műveltség legfontosabb centrumait, a főleg görög és itáliai városokat, és más kontinentális nevezetességeket.
A „Grand Tour”, azaz „Nagy Túra” elnevezés Richard Lassels 1670-es Az itáliai utazás című könyvéből ered, és általában több hónapot, de akár több évet is igénybe vehetett, amelynek során a jobb sorsú fiatalemberek keresztül-kasul utazták egész Európát. A legnépszerűbb helyszínek közé Róma, Velence és Firenze tartoztak.
Az utazók rendszerint egy nagy tudású tanító-kísérőt, ciceronét is magukkal vittek, és igen szigorú útiterv alapján járták be a nevezetes tájakat, látogatták a kulturális eseményeket és vettek részt a szabadidős programokban.
A „Nagy Túra” arisztokraták, köznemesek és gazdag polgárok nemzedékeinek jelentett meghatározó, sőt személyiségformáló élményt, és közvetve is jelentős hatást gyakorolt. Gondoljunk csak gróf Széchenyi István ifjúkori utazásaira és az utána meghonosított hazai gazdasági, technikai, politikai és intézményi reformkezdeményezéseire. Angliában többek között Inigo Jones neoreneszánsz építész, a londoni Szent Pál-székesegyház helyreállításában és a Covent Garden megtervezésében hasznosította itáliai tapasztalatait, a neves festő Joshua Reynolds szintén az olasz festők tanulmányozása után lett odahaza a legkedveltebb portréfestő, és az 1768-ban megalapított Királyi Művészeti Akadémia első elnöke.
A nagyobb európai konfliktusok, így a francia forradalom és a napóleoni háborúk megszakították a tradíciót, ám Napóleon waterlooi legyőzésével, 1815-től újraindult. Végül a 19. század közepi iparosodás, a vasútvonalak és a gőzhajók elterjedésével a turizmus demokratizálódott, egyre szélesebb rétegek számára vált elérhetővé, és ez véget vetett a „Nagy Túrának”.
The post Aranyifjúként utazgatott a „legnagyobb magyar” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
