A britek elutasították Fekete-Győr András beutazási kérelmét

Fekete-Győr András közösségi oldalán írt arról, hogy a Fővárosi Ítélőtábla tavalyi ítélete miatt nem tudott elutazni Angliába, hogy találkozzon a családjával. A Momentum politikusa szerint beutazási kérelmét, röviddel az indulás előtt, indoklás nélkül utasították el, így a húga és unokaöccse jött Magyarországra. Nyár közepén derült ki, hogy ő nem utazhat Nagy-Britanniába meglátogatni őket.

Azt írta: a brit nagykövetség munkatársai

együttérezve a helyzettel hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg. Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban.

A politikus kitért a magyar egészségügyre és testvére angliai karrierjére, jelezte: egy kiváló képességű, tudományos területen is aktív, Londonban megbecsült aneszteziológust veszített el az ország. Fekete-Győr András szeretné visszakapni a húgát, ahogy mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hisz benne, hogy van megoldás, szerinte nagyon sokan térnének haza, ha leváltják az Orbán-rendszert.

Fekete-Győr András és párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz 2018 decemberében a Parlamentnél füstgyertyát dobott a rendőrök felé a túlóratörvény miatt szervezett tüntetésen. A Fővárosi Ítélőtábla tavaly ősszel a Momentum korábbi elnökét – súlyosbítva a korábbi döntést – két év felfüggesztett börtönre ítélte, amit pártja úgy értékelt, hogy ő az első politikai elítélt a rendszerváltás óta.

The post A britek elutasították Fekete-Győr András beutazási kérelmét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest