Rózsa György stroke-ot kapott a Balaton vizében, a lánya mentette meg

Rózsa György nemrég a story.hu-val osztotta meg, hogy balatoni nyaralásuk alkalmával váratlanul rosszul lett a vízben, és a lánya, Csilla mentette meg az életét.

Balatonfenyvesen van nyaralónk, ott töltöttünk pár napot. Aznap délelőtt ellátogattunk Zalakomárra, a bivalyrezervátumba, majd délután fürödtünk egyet a Balatonban. Csilla mondta, hogy a kisfiával kimennek a partra, én viszont még a vízben maradtam. Olyan 50–60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont, mikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam

– emlékezett vissza a 77 éves műsorvezető, aki többször is megpróbált felállni, de újra és újra visszaesett, egyre több vizet nyelve.

Annyi erőm még maradt, hogy odakiabáltam partra a lányomnak, hogy »Csilla segíts!” Ő azonnal beugrott a vízbe, segítségért kiáltott, így azok is észlelték a bajt, akik közel voltak hozzám, és kihúztak a vízből. Köhögtem, és sok víz is visszajött.

A mentők mindössze tíz perc alatt kiérkeztek a helyszínre, és a kaposvári kórházba szállították Rózsát.

Azonnal készítettek egy koponya-CT-t, kiderült, hogy enyhe stroke-ot kaptam. Azonnal megoperáltak, elkezdték oldani az elzáródást, stentet, azaz kis acélhálót kaptam a nyaki verőerembe. A sürgősségin Nagy Csaba főorvos úrhoz kerültem, hálás vagyok neki és mindenkinek, aki részt vett a gyógyításomban és a lányomnak, amiért észlelte, hogy rosszul vagyok és megmentett. Két napot töltöttem az intenzíven és kettőt a neurológiai osztályon.

A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően a tévés maradandó károsodás nélkül, rövid idő alatt felépült. Már jól van, a víztől viszont azóta fél. Mint mondja, idén már biztos nem megy le a Balatonhoz, és, bár eddig rendszeresen járt uszodába, most oda sem mer visszatérni.

Kapcsolódó
Kincsvadászok VIP: Rózsa György a tárgyáért kapott összeget az omlásban megsérült balerinának adná

Úgy érzi, ha meggyógyítani nem is tudják, megkönnyíthetik az életét.

The post Rózsa György stroke-ot kapott a Balaton vizében, a lánya mentette meg first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest