A riói nemzetközi reptéren gigantikus poszter fogadja az érkező turistát. Campeonato Mundial de Ginástica Rítmica – hirdeti. Az érkezési csarnokban szervezői harcálláspont, a repülőn feltűnően sok a hosszú hajú, karcsú „turista” a hátizsákból kilógó szalagbottal. Hetvenhat delegáció – sosem szerepelt még ilyen sok ország a világbajnokságon – érkezik Rio de Janeiróba, hogy csatlakozzon a házigazdákhoz.
Ritmikus gimnasztika-vb, ilyen sem volt még Brazíliában. Sőt, a déli féltekén sem.
Ez az első eset az 1963 óta megrendezett világbajnokságok történetében, hogy egy dél-amerikai város a házigazda, a második, hogy Latin-Amerika fogadja a világ legjobbjait (1971-ben Havannában volt a verseny). A hagyományosan Európa-centrikus sportágban a brazíliai rendezés jókora kihívásokat jelent a delegációknak – de úgy is mondhatjuk, az öreg kontinens képviselői most visszakapják azt, amivel az amerikaiaknak általában meg kell küzdeni. Hatalmas távolság, jelentős utazási költségek, nagy időeltolódás, szokatlan körülmények – ez mind-mind növeli a bizonytalansági tényezők számát. A helyszín a riói Olimpiai Park, de nem az ötkarikás játékokon a tornasportokra használt aréna, hanem a Carioca 1 nevű csarnok, melyben a 2016-os kosárlabdatornát bonyolították le.
A riói rendezés természetesen az összes válogatott és koreográfus fantáziáját elszabadította. A művészi sportokban nem ritka az, hogy a résztvevők kedveskedni akarnak a helyi közönségnek – zene, koreográfia, fellépőruha formájában egyaránt –, ez nem volt a 2016-os olimpián sem másként, és most is így lesz. Rengeteg a brazil gyakorlatzene, a brazil, vagy kifejezetten riói utalás, és abba jobb nem belegondolni, hogy hányszor fog felcsendülni Az ipanemai lány valamelyik verziója, mert még a végén megunjuk a valaha volt legnagyobb brazil világslágert.
A 2023-as, valenciai világbajnokságon bronz-, a tavalyi, budapesti Eb-n ezüstérmet nyerő Pigniczki Fanni dresszén egy ismerős sárga-zöld bukósisakot láthatunk. Ayrton Sennáét, aki pont a mai Olimpiai Park helyén, a jacarépaguai pályán debütált az F1-ben, a róla elnevezett út pedig tíz percre van az rg-vb-nek helyet adó csarnoktól. Az MTK tornásznője Brazília egyik legnagyobb sportolólegendáját idézi meg karikagyakorlatával.
A tallinni Európa-bajnokságon bravúros bronzérmet szerző magyar együttes kéziszercsapat egyenest a brazilok „államvallásához” nyúlt, ugyanis a 3 labda, 2 szalag gyakorlatot a futballválogatottat idéző, tízes számú canarinha dresszben mutatja be, és a labdák is focilabdás átalakítást kaptak. Sárga-zöld-kék tízessel errefelé nehéz melléfogni.
Esélyekről azért nem könnyű értekezni, mert új olimpiai ciklus kezdődött – ez mindig jelentősen átalakítja a mezőnyt –, új a szabálykönyv is, formálódnak az erőviszonyok. Egyéniben a favorit az olimpiai bajnok, összetettben és minden szerrel világbajnoki címvédő német Darja Varfolomeev, de az Európa-bajnokságot a káprázatos tehetségű ukrán Tajszija Onofrijcsuk nyerte meg, a bolgár Sztiliana Nikolova és az olasz Sofia Raffaeli is minimum érmekért, de inkább aranyért érkezett. A három magyar induló közül Pigniczki Fanni egyéni összetett döntőbe várható, és esélye van szerenkénti finálé(k)ra is – ott meg bármi megtörténhet, lásd vb-bronz Valenciából. Wiesner Hanna a legutóbbi vb-n 24. volt összetettben, most három szerrel indul, tehát nincs „mentőöve” hibázás esetére (az összetett selejtezőből a 3 legjobb pontszám alapján kerülnek be a versenyzők a tizennyolcas fináléba), Lovász Luca egy szerrel mutatkozik be élete első világbajnokságán.
A Farkas Júlia, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika összeállítású kéziszercsapat az Eb-bronz után ismét megpróbálja meglepni a konkurenciát – mivel a csapatok teljesítménye az egész évben hullámzó volt, ez jó gyakorlatokkal össze is jöhet –, és célba veszi a finálékat. Még egyértelmű esélyese sincs a kéziszercsapatok versenyének, de senkit sem lepne meg, ha a huzamosabb ideje nagyon jól teljesítő Brazília az rg-történet első dél-amerikai érmesévé, akár aranyérmesévé avanzsálna a következő napokban.
Azzal közben mindenki tisztában van, hogy jövőre teljesen megváltozhatnak az erőviszonyok.
A sportágban vezető nagyhatalom Oroszország 2022 óta szankciók alatt áll, a versenyzők nem indulhatnak a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) és az Európai Tornaszövetség (EG) rendezvényein. Kitiltásukkal a korábbinál sokkal kiszámíthatatlanabbak – élvezetesebbek is – lettek a versenyek, sokkal több ország versenyzői előtt csillan fel az éremesély.
A szintén a sportági elitbe tartozó fehéroroszok egyéniben már – semlegesként – visszatérhettek, és 2026-ban ez várható az oroszok esetében is, a FIG nemrég közzétett neutrális névsorában ugyanis már ott van az rg-válogatott és stábja. A visszatérés azonnali hatással lenne az éremcsatákra, bár az oroszok sportdiplomáciai pozíciókat is vesztettek az elmúlt években, és belső feszültségekkel is küzdöttek.
A ritmikus gimnasztika egyik legnagyobb formátumú vezetője, a sportágat évtizedeken át meghatározó Irina Viner – Aliser Uszmanov orosz oligarcha exfelesége – ugyanis körön kívülre került, miután konfliktusba került volt tanítványával, az olimpiai bajnok rg-legenda Alina Kabajevával. Márpedig a szupermodern Sky Grace-akadémiát vezető Kabajeva a közvélekedés szerint Vlagyimir Putyin párja (hivatalosan sosem ismerték el a kapcsolatukat), tehát vele nem jó összeveszni… Az eredmény?
Az egy fegyelmi ügy miatt FIG-eltiltás alatt álló Vinert érdemei elismerése mellett gyakorlatilag nyugdíjazták, Kabajeva legjobb tanítványai pedig ott vannak a FIG semleges listáján.
Ő maga viszont hivatalos funkciót nyilván nem fog vállalni, mivel ott van a neve a szankciós listákon. Bármilyen meglepő is lehet, de ritmikus gimnasztikában tényleg a legmagasabb orosz körökig vezetnek a szálak – és versenyzőik visszaengedése éppen ezért kényes, aprólékosan szabályozott sportdiplomáciai kérdés lesz.
De az oroszok a riói világbajnokságot még otthonról nézik – akik viszont itt vannak, azok mindent megtesznek azért, hogy elbűvöljék a hazai közönséget, és legalább akkora show legyen a Carioca 1 csarnokban, mintha augusztusi karnevált rendeznének. A rendezőket aligha lesz nehéz táncba vinni…
Ritmikus gimnasztika, világbajnoki program, Rio de Janeiro
Augusztus 20., szerda: egyéni selejtező (karika, labda)
Augusztus 21., csütörtök: egyéni selejtező (buzogány, szalag)
Augusztus 22., péntek: Egyéni összetett döntő
Augusztus 23., szombat: Együttes kéziszercsapat összetett/selejtező
Augusztus 24., vasárnap: Egyéni és együttes kéziszercsapat finálék
A világbajnokságot az Eurovision Sport teljes egészében közvetíti.
The post Míg az oroszoknál belső feszültségek vannak, történelmi vb kezdődik Brazíliában first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport