Macron: Nem látom, hogy Putyin most békét akarna

Nem osztja Donald Trump derűlátását a békeszerződés megkötésének lehetőségéről Emmanuel Macron, a francia elnök erről az amerikai NBC News csatornának beszélt. „Ha megnézem a helyzetet és a tényeket, nem látom, hogy Vlagyimir Putyin most békét akarna, de talán túl borúlátó vagyok” – nyilatkozta a francia államfő.

Emmanuel Macron egy másik keddi interjúban arról beszélt:

[Putyin] egy ragadozó, egy ogre a küszöbünkön, akinek folyamatosan ennie kell a saját túlélése érdekében.

A francia elnök az LCI csatornának elmondta: 2007–2008 (a grúziai orosz beavatkozás) óta Putyin ritkán tartotta be ígéreteit. Folyamatosan destabilizáló erő volt, és megpróbálta felülvizsgálni a határokat, hogy kiterjessze hatalmát.

A francia államfő úgy vélte, hogy „Oroszország tartósan destabilizáló erővé és potenciális fenyegetéssé vált sokunk számára”. Hozzátette: egy ország, amely költségvetésének 40 százalékát katonai célú felszerelésekre költi és több mint 1,3 milliós hadsereget mozgósított, nem fog egyik napról a másikra visszatérni a békéhez és a nyitott demokratikus rendszerhez.

Emmanuel Macron szerint Oroszország fenyegetést jelent az európaiak számára. „Nem szabad naivnak lennünk” – vélekedett

(MTI)

The post Macron: Nem látom, hogy Putyin most békét akarna first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest