Augusztus 19., keddtől kapható a cukrászdákban az Ország Tortája.
Már július vége óta tudható, hogy
- a Magyarország Tortája címet a DCJ Stílusgyakorlat fantázianevű torta nyerte el, mely az eredeti dobostorta mesterének – Dobos Carl Józsefnek – monogramját viseli (nem véletlenül, hiszen a sütemény inspirálódott a dobostortából, de különbözik is tőle). A torta készítői Balogh László és Kis Roland, a gyulai Kézműves Cukrászda cukrászmesterei,
- míg a Magyarország Cukormentes Tortája címet az Álmodozó elnevezésű tortának ítélte oda a zsűri, amely a meggy és a csokoládé dominanciájával felidézi a Lúdláb vagy a Rigójancsi ízvilágát. A torta megalkotója Kovács Alfréd, a váci Édes Vonal Cukrászda cukrásza, aki tavaly a Magyarország Tortája díjat nyerte el Mákvirág nevű kreációjával.
A Pénzcentrum előzetesen több száz cukrászdát megkérdezett arról, hogy mennyiért adják majd a tortákat, a hozzájuk beérkezett árbecsléseket átlagolva pedig az jött ki, hogy kerekítve 1700–1800 forint lesz átlagosan egy szelet 2025-ben (a mediánár is nagyjából ugyanennyi).
Elemzésük szerint
a leggyakoribb említett ár 1500 forint, a legalacsonyabb összeg 1200 forint, a legmagasabb pedig 2500 forint volt.
Viszont azt is hozzáteszik, hogy a visszajelzések alapján sok cukrászda a válaszadáskor még nem végzett próbasütést és nem kalkulálta ki az idei árat. Kedvezőtlen fordulat, hogy idén, mire a győztes tortákat kiválasztották és kihirdették, a két fő alapanyag jelentősen drágult: a csokoládé és a meggy is.
Ha minden előírást betartanak a kollégák, akkor 1500 Ft alatt szerintem sehol sem fogják kínálni a tortákat, hiszen az alapanyagköltségük is rendkívül magas – bruttó 600 Ft körül van a DCJ Stílusgyakorlat nyersanyagára – és, ahogy ez lenni szokott, nagyon munkaigényesek a torták
– nyilatkozta a lapnak Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.
A tavalyi győztes tortákról készült kóstoló videónkat itt nézhetik vissza.
The post Elég nagy a szórás, hogy mennyiért kapható idén az Ország Tortája first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu