Rekordot döntött a szúnyogok által terjesztett betegségek száma

Európában még soha nem regisztráltak olyan magas esetszámot a szúnyogok által terjesztett vírusoknál, mint az idén – közölte jelentésében az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), amely a globális felmelegedésben látja a változás legfőbb okát.

A vizsgált időszakban a nyugat-nílusi vírus helyi terjedését 335 esetben regisztrálták nyolc európai országban, amelyek közül Olaszország érintettsége a legnagyobb 274 megfertőződéssel. 19-en bele is haltak a vírusba.

Új negatív rekord született a chikungunya-láz vírus okozta megbetegedések számát illetően is, ami az év eleje óta 27-re emelkedett. Az északkelet-franciaországi Elzász régióból pedig az idén jelentették az első, a vírus helyi terjedését igazoló esetet.

Kivételes esemény ezen a szélességi fokon, amely rávilágít a vírus továbbadási kockázatának folyamatos terjedésére észak felé

– hangsúlyozta az ECDC hozzátéve, hogy a chikungunya vírusát terjesztő szúnyog, az Aedes albopictus mára 16 európai országban és 369 régióban telepedett meg, szemben az egy évtizeddel ezelőtti 114 régióval. A jelentés szerint

évről évre egyre hosszabb és intenzívebb a szúnyogok útján terjedő betegségek érintette időszak is Európában.

„Ezt a változást olyan éghajlati és környezeti tényezők okozzák, mint az emelkedő hőmérséklet, a hosszabb nyarak, az enyhébb telek és a csapadékminták változása, azaz olyan problémák, amelyeknek az együtthatása alakítja ki a szúnyogok szaporodásának és vírusterjesztésének kedvező környezeti feltételeket” – írta az ECDC.

A szervezet igazgatója, Pamela Rendi-Wagner szerint Európa egy olyan új korszakba lép,

amelyben megszokott jelenséggé válik hogy a szúnyogok terjesztette betegségek egyre hosszabb ideig, szélesebb körben és intenzívebben hatnak majd.

Céline Gossner, az ECDC élelmiszer- és víz útján, valamint emberi vírushordozókkal, továbbá állatról állatra terjedő megbetegedésekkel foglalkozó osztályának vezetője arra figyelmeztetett, hogy a jövőben egyre több ember életét veszélyeztethetik a szúnyogok terjesztette fertőző betegségek.

Hozzátette, hogy a megelőzés ezért válik minden eddiginél fontosabbá, és az összehangolt közösségi, továbbá a személyes védőintézkedések révén valósítható meg. Az ECDC ezért arra kéri az érintett területeken élőket hogy riasztószer használatával, hosszú ujjú és nadrágos ruházat viselésével, valamint szúnyogháló felszerelésével védjék magukat a szúnyogcsípésektől.

The post Rekordot döntött a szúnyogok által terjesztett betegségek száma first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest