Zsinórban második évben nyílik esély arra, hogy a Ferencváros mellett egy másik magyar csapat is főtáblára jusson valamelyik európai kupasorozat selejtezőiből, miután a Győr hazai pályán hősies küzdelemben – és botrányos talajú pályán – 2-0-ra verte a svéd AIK Stockholmot, így bejutott a Konferencia Liga playoff-körébe, ahol majd az osztrák Rapid ellen kell fölvennie a kesztyűt.
Írhatnék most ehelyütt arról, mekkora bravúr ez a közpénzzel vastagon kitömött magyar futballhátország aktuális helyzetében – semekkora, évek óta alapvető célnak kellene lennie, lásd a környező országok nemzetközi kupateljesítményeit –, esetleg megvilágíthatnám, hogy ezzel szemben maga az ETO micsoda utat járt be, hogy milyen ígéretes edzőnek tűnik Borbély Balázs, s hogy milyen reménykeltő az a munka, ami a győri akadémián folyik, melynek eredményeképp végre nem tizenegynehány különböző nemzetiségű játékosból verődik össze a pályára kifutó zöld-fehér garnitúra. De elmélázhatnánk azon is, hogy bár most nyilván mindenki – joggal – örül, azért ne felejtsük el azt sem, hogy a sorozat tavalyi kiírásában ugyanekkor még két csapatunk állt, hiszen a Felcsút mellett a Paks is sorsdöntő meccset játszhatott az alapszakaszba jutásért. Idénre ebből csupán egy maradt, bár e számbeli visszaesést nyilvánvalóan bőséggel kompenzálná, ha az az egy sikerrel venné az amúgy Bolla Bendegúzt is foglalkoztató, történetesen az egykori Fradi-edző Peter Stöger által irányított osztrákok elleni kanyart, s emigyen a modernkori kupatörténelemben először két magyar csapat is megérné az őszt a lassacskán fölfoghatatlan méretűre duzzasztott európai kupamezőnyben. (Lábjegyzet: ha a San Marinó-i Virtus legyűri az izlandi bajnokot a KL-playoffban, a máltai Hamrun pedig továbbmegy a lett RFS-sel vívott párharcban, csupán két UEFA-tagállam, Andorra és Montenegró marad, amely egyszer sem képviseltette magát valamelyik európai kupasorozat főtáblás mezőnyében. Hja, minden inflálódik, miért épp a futball volna a kivétel…?!)
A futball azonban már csak olyan, hogy rendre képes szebb, megindítóbb sztorikat produkálni az Excel-táblákban tologatott koefficiensek világának ridegségénél. Nekem például azon jár az eszem, hogyan érezheti magát vajon Csongvai Áron, az AIK magyar játékosa, aki szerencsétlen öngólt vétett a győri visszavágón, majd az M4 Sport kamerái előtt elfogódottan nyilatkozott csalódottságáról, és arról, hogy csapata menthetetlenül rosszul játszott. Milyen szerencse, hogy Svédország egy modern, progresszív demokrácia, az AIK pedig egy mintaszerűen profi klub, így nyilván föl sem merül senkiben, hogy Csongvai – aki idehaza az Újpest és a Videoton játékosa is volt – esetleg nem tette oda magát százszázalékosan, hovatovább szándékosan a magyarok szekerét tolta a meccsen.
De nem volt ez mindig így: minden idők egyik legjobb, idehaza mégis csak nagyon kevesek által ismert magyar játékosának karrierjét például egy ehhez kísértetiesen hasonló ügy törte ketté.
The post Kele János: Régen minden jobb volt? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport
