Ahogy arról lapunk is beszámolt, érdekes fordulatot vett az idei augusztus 20-ai, budapesti tűzijátékot kísérő történetmesélés. Az állami ünnepségsorozatnak 2019 óta része a narráció, ami idén egy alig leplezett aktuálpolitikai üzenetet közvetített a jelenlévőknek. A történet egy része ugyanis a trónon István királyt követő Orseolo Péterről – későbbiekben csak „áruló Péter” – szólt, akinek trónra ültetése után „dölyfössége és felfuvalkodottsága” a narráció szerint rengeteg szenvedést okozott hazánkban.
Miután a történetet hallva többen úgy vélték, a kormány eddigi kommunikációja és álláspontja alapján nehéz nem összekötni a narráció tárgyát Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével, a Blikk felkereste az idei ünnepség szövegének íróját, Ugron Zsolnát, hogy kommentálja a narráció tartalmát. Azonban nem jutottak messzire, miután Ugron közölte,
a produkcióról nem nyilatkozhat.
Amint azt korábbi cikkünkben is megírtuk, az ünnepségről hírt adó egyik Facebook-poszt alatt Magyar Péter is reagált a szöveg áthallásos tartalmára egy sokat sejtető hozzászólás formájában:
Nem kell félni, nem fog fájni. Na jó, kicsit
The post Megkérdezték az augusztus 20-ai tűzijáték narrációjának szerzőjét, kit értett áruló Péter alatt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu