A kormány nem lát összefüggést Orseolo Péter és Magyar Péter között

Az idei augusztus 20-ai, budapesti tűzijátékot kísérő történetben előkerült Orseolo Péter, akire a későbbiekben csak „áruló Péterként” hivatkoztak, és akinek a „dölyfössége és felfuvalkodottsága” a narráció szerint rengeteg szenvedést okozott hazánkban.

A történetet hallva többen úgy vélték, a kormány eddigi kommunikációja és álláspontja alapján nehéz nem összekötni a narráció tárgyát Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével, azonban az ünnepség szövegírója nem kívánta kommentálni a vélelmezett párhuzamot.

Megtette helyette a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amely a Telexnek adott válaszában azt írta: „Az augusztus 20-i tűzijáték minden évben történelmi tematikájú. Míg 2024-ben a honfoglalás, addig az idei évben az Árpád-kor eseményeit mutatta be az ünnepi műsor. Orseolo Péter az Árpád-kori történelem része.

Orseolo Péter és a jelenlegi magyar ellenzéki vezető között összefüggést egyedül a baloldali sajtó feltételez. Mindenki ismeri a mondást: akinek nem inge, ne vegye magára!

Ami Péter királyt illeti, őt a narrátor szövegével ellentétben nem ültették a trónra. I. István halála előtt Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot, ám földi vezetőről is gondoskodnia kellett. Fia halála után választása unokaöccsére, a velencei dózse fiára, Orseolo Péterre esett, akiből később valóban az egyik leggyűlöltebb magyar király lett.

The post A kormány nem lát összefüggést Orseolo Péter és Magyar Péter között first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest