Váncsa István: Aki nem utazik

„Miniszterelnökünk hatvanpusztai zebrái mindent visznek, a sajtó nem tud betelni velük és persze rögtön nemzetközi párhuzamokat keres. Ilyenek csakugyan vannak, és nem kizárólag őrült diktátorokról szóló kalandfilmekben, amelyeket a valóság már rég kifakított, hanem a politikai életben is. Ivanisvili, Janukovics, Kadirov, ők valamennyien miniszterelnökünk lelki rokonai, de mondanunk se kell, hogy Orbán még közülük is kiragyog, mint briliáns a vásári bóvli közül, már ha ez utóbbiak között igazi drágakő felbukkanhatna valaha is.

Igaz ugyan, hogy Ivanisvilinek cápája van, de csupán másfél méteres, a többletet nyilván levágatta. Szerénység. Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység, ahogy ezt Bástya elvtárstól hallottuk egykoron, mármost a mi kormányzó urunk közép-ázsiai barátai szerénység dolgában Bástya elvtársat is lekörözik, nem is szólva az Ukrajnából bő tíz éve elkergetett Janukovicsról, aki az otthonában kengurukat, medvéket, pávákat és struccokat is tartott, nyilván állatbaráti érzülettől vezéreltetve, vagy csupán azért, hogy egyszerű hajléka valamelyest lakályosabb legyen. Ramzan Kadirov, a Putyinhoz közel álló csecsen diktátor szintén több tucat állatot tart a palotájában, köztük tigrist, oroszlánt és krokodilt is, szabad idejében gyakran játszik velük, máskor csupán a fülük tövét vakargatja, ők ennek is fölöttébb örvendenek, köszönetüket pedig hálás mormogással juttatják kifejezésre.

Ó, jaj, az út lélektől lélekig!, írja Tóth Árpád, ám ez félreértés, csak megfelelő lelki társat kell választanunk, egy hiénát például, az út tüstént lerövidül, lakókörnyezetünket pedig a szeretet aranyfénye fogja beragyogni. Egy másik módszer az lehetne, ha nem beszélnénk vérfagyasztó baromságokat, vagy legalábbis nem annyit, amennyit mifelénk általában szokás, ám erről lemondani aligha fogunk. T. P. államtitkár például búskomorrá válna, ha nem hangoztathatná, hogy a Magyar Orvosi Kamara elvesztette köztestület jellegét és ebből fakadóan évek óta politikai szereplőként lép fel a kormány ellen. Az államtitkár téved, a MOK nem vesztette el köztestület-jellegét, az ugyanis nem öngyújtó, amit egy sörözőben az ötödik kör után csak úgy elveszíthetünk. E tárgyban Ashok Philip, az Orvosi Világszervezet, vagyis World Medical Association elnöke is megszólalt, ő ugyanis nem ismeri a magyar belpolitikai életet, a magyar szokásokat és a magyar politikai kommunikációt, ergo azt hiszi, hogy szép hazánkban értelmes emberi szóval célt lehet érni vagy így, vagy úgy.

Ashok Philip e tekintetben valamit nagyon félreért, ezért aztán az Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében a Magyar Orvosi Kamarára nehezedő kormányzati nyomás fokozódása miatt mély aggodalmát fejezte ki.”

Nagy Péter Tibor: Helsinki ötven

„Az 1975-ös Helsinki értekezletről lehetne sima történettudományi módon írni, meg lehetne – najainkig tartó EBESZ eseményeket elemezve – politikatudományilag. Az emlékezetpolitikus értelmiségit (mint e sorok szerzőjét) azonban az zavarja leginkább, hogy saját életünket meghatározó egykori folyamatokról olyan nézetek vannak a köztudatban, melyek szerinte tévesek. S ez a kisebb baj: olyan nézetek, melyekből a jelenlegi teendőkre nézve tévkövetkeztetések adódnak. Olyan tévkövetkeztetések, melyek nyomán olyan világot csinálunk, amelyben nem jó élni, s különösen nem lesz jó élni annak, aki 2010-ben vagy 2020-ban született.

A legjelentősebb tévedés, hogy a „békés egymás élés” ill. „Helsinki értekezlet” fogalmai – amikor az 1962 és 1990 közötti korszakra gondol – egy csoportba kerülnek számos ember tudatában.

Pedig- ahonnan én nézem – két teljesen különböző irány van.

Az egyik a világ felosztásáé, a másik az értékek érvényesítéséé, (legalábbis az értékérvényesítés megcélzásáé) azon a világdarabon is, ami e pillanatban még nem áll az ellenőrzésünk alatt.

Mindkét nézetrendszer sok évszázadra megy vissza, legalább addig, hogy még az egységes pánhellén állammá nem szerveződött Nyugaton a pireneusi félsziget görög gyarmatvárosaitól Kisázsiáig, vagy éppen a Fekete tenger északi partvidékéig egyetlen igazi nagy vitától volt hangos a közélet. Volt, ahol ez a vita trónviszály, volt, ahol politikai gyilkosságok és emigrációba kényszerítés és volt, ahol politikai pártok küzdelme alakját öltötte. A dilemma az volt, hogy a végtelenségig lehet-e halogatni a Kelettel (akkor éppen Perzsa birodalomnak hívták) való összeütközést, vagy az egymás mellett élést úgy kell csinálni, hogy az ütköző területeken lévő nyugatiakat, az államokat (mint például Milétosz) vagy legalább az odavaló embereket (nem kell történelmi szakkönyveket olvasni, aki gyerekkorunk egyik alapkönyvét Hegedűs Géza Milétoszi hajósát olvasta, tudja miről beszélek) meg kell védeni, s készen állni arra, hogy eljön majd a nagy összecsapás, amit megnyerünk, mert a Nyugat népének – ez már Makedóniai Alexandrosz története – csak az indiai őserdő és a Szahara tud ellenállni, nagykirályok és szolganépeikből toborzott seregeik nem. (Akinek már – életkori okokból – nem áll kézre Hegedüs Géza, az olvassa-nézze a Gyűrűk urát, onnét is meg lehet érteni a dilemmát.)”

Balázs Péter: Csúcsdiplomácia Alaszkában

„Az anchorage-i találkozótól Donald Trump ukrajnai tűzszünetet remélt, de a terem felirata ambiciózusabb volt: „békére törekedve” (Pursuing Peace). A jelszó szándékosan rímelt az önimádó elnök nem titkolt vágyával, a béke Nobel-díjjal. Ám Vlagyimir Putyin feltűnően barátságos fogadása augusztus 15-én nem hozta közelebb a magas elismerést, pedig a túlzásokkal teli protokoll fontos eredményt sejtetett. A két elnöki repülőgép egyidejű érkezése, találkozás a vörös szőnyegen, Trump üdvözlő mosolya és tapsa, a meleg kézfogás, egymás lapogatása akkor lett volna indokolt, ha a záró sajtótájékoztatóra már odakészítették volna az előre kitárgyalt megállapodást – például a tűzszünet bejelentéséről. Néhány órával később azonban – az újságírók nagy csalódására – csupán két üres nyilatkozat hangzott el, és kérdéseket sem lehetett föltenni. Ráadásul a szokásos sorrendet megfordítva az amerikai elnök először a vendégnek adott szót, így Putyin határozhatta meg a tájékoztató alaphangját és részben a tematikát is. Ő megírt szöveget olvasott fel, amelyben szó volt a földrajzi szomszédságról, a második világháborús szovjet–amerikai szövetségről, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok ragyogó perspektívájáról. A legfontosabb kérdést, Ukrajnát illetően annyi hangzott el, hogy az orosz fél „ismertette az érdekeit és indítékait”, és hogy „a konfliktus gyökerét, kiváltó okait kell kezelni”. Ez egyet jelent a 2021. decemberi orosz ultimátummal, amelynek követeléseit Moszkva azóta is makacsul ismétli: Ukrajna semleges státusza, a NATO visszavonása Kelet-Európából, Kijev „nácítlanítása”, vagyis teljes alávetése az orosz birodalmi érdekeknek. Ha az expanzív szándék bárki számára kérdéses lett volna, Lavrov külügyminiszternek az érkezésekor viselt pulóvere világos eligazítás nyújtott: jól látható „CCCP”, azaz Szovjetunió felirat díszítette.

Az orosz–amerikai elnöki megbeszélés tartalmáról a világ végül semmit nem tudott meg. Rejtélyes utalások hangzottak el „nagy előrelépésről” és arról, hogy sok témáról tárgyaltak, ezekben többnyire egyetértettek, de a „legnagyobb” még nyitva van. Föltehetőleg ez szól az ukrajnai harcokról, egy esetleges megbékélés feltételeiről. Putyin a nyilatkozatában hozzáfűzte: fontos, hogy „az európaiak ne szórjanak homokot a gépezetbe”. Ebből egyenesen következik, hogy Ukrajnával kapcsolatban az orosz elnök olyasmit ajánlhatott, ami Európának és benne Ukrajnának nincs ínyére. Trump ezeket a feltételeket a helyszínen nem utasította vissza, hanem vállalta, hogy továbbítja. Ám ennél többet tett: kiállt mellettük, és Zelenszkijre helyezte a nyomást: fogadja el vita nélkül Putyin aktuális ultimátumát, ha békét akar.”

Darvas Béla: Tudománytalanítás – No2 Síkvetület

„Korántsem Schmidt Mária és szabadcsapata akadémiaellenes kivonulásának folytatását tartja a kezében az olvasó. Persze érzékeny lelkeket erősítő rózsafűzért sem morzsolunk majd együtt. Az Akadémián bajok vannak és nem is kicsik. De még vétlenül sincs a sztálinistáknak külön beléptető kapuja az MTA főépületébe és szabadbejárata az ottani VIP-étterembe. A problémák az MTA testületének szundikálásából fakadnak.

Hol találunk még akadémiai doktori fokozatot a világban?

A DSc (a tudomány doktora, Doctor of Science) a Magyar Tudományos Akadémia tudományos minősítő fokozata, az egyetemek által adható PhD felett. A szakmai előmenetelben némi előnynek minősül, de szinte csak az akadémikusválasztáskor hasznosul. DSc-fokozatot az MTA tudományos osztálya benyújtott disszertáció alapján adhat, amely bizonyítja a pályázó nemzetközi sikereit. Ennek – elvileg – objektív mutatói vannak. D1+Q1 minősítésű idegennyelvű lapokban írt cikkek és független idézeteik [lásd Átlátszó ‘DB Tudománykövető’ vendégblog 2025. augusztus 8 és 16.]. A nyilvános védésen a tudományos osztály által kijelölt szakbizottság szakmai ítéletet hoz.

Nem minden Tudományos Akadémiával rendelkező országban létezik DSc-fokozat – ez jellemző Kelet-Európában, a volt szocialista országokban. Hivatalosan DSc-fokozat létezik Azerbajdzsán, Bulgária, Csehország, Észak-Korea, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, India, Kazahsztán, Kirgizisztán, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Mongólia, Oroszország, Örményország, Románia, Szlovákia, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán területein. A volt Jugoszláviában nem volt DSc-fokozat, így az utódállamaiban sincs. Az Egyesült Királyságban és Írországban létezik DSc-fokozat, de ez tiszteleti cím, nem jogosít semmire. Volt ugyan DSc-cím, de kivezették Kambodzsában és Vietnamban.

Indiának három tudományos akadémiája is van: Indian National Science Academy (INSA, Új-Delhi), Indian Academy of Sciences (IASc, Bangalore) és National Academy of Sciences, India (NASI, Allahabad), ezeknek vannak tagjai (fellow), de a tagságnak nem előfeltétele a DSc-fokozat. Nincs ezért szedett tagdíj, és életjáradékot sem fizetnek, de a cím egy életre szól. DSc-fokozatot – amit PhD után lehet szerezni – néhány egyetem ad ki Indiában (University of Calcutta, University of Delhi, Banaras Hindu University, University of Madras, Indian Institute of Science).

Nincs egyértelműen DSc-cím Ausztrália, Ausztria, Dánia, Dél-Korea, az Amerikai Egyesült Államok, Finnország, Franciaország, Hollandia, Japán, Kambodzsa, Kanada, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország Törökország és Vietnam területein. Ezeken a helyeken az egyetemi habilitáció működik.

Kérdéses, hogy hosszú trenírozási és bizonyítási formára van-e szükség? Az ún. nyugati képzési rendszer egyértelműen nem ezt preferálja! Erre ott vannak a minősített (ma D1, Q1) cikkek és idézettségi adataik. Sok ország van, ahol nincs DSc-képzés, de van akadémikusválasztás, amihez kimagasló egyéni életmű vagy érdemeket értékelő megválasztás vezet el, amiért azonban nem jár életjáradék. Nemzeti szintű presztízse viszont valamennyi címnek van. Nálunk a DSc-fokozatnak nem elégséges – az MTA e címének az egyetemi tekintélyéért következetesen nem harcolt.””

The post Helsinki ötven first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu