Nemrég ért a végéhez az Exek csatája című műsor, amit Kármán Odett és Kamarás Norbi nyertek meg, övék lett az ezzel járó 17,6 millió forint is. Kamarás a műsor alatt többször is szerelmet vallott volt párjának, miután pedig kiderült, hogy ők győztek, sírva borultak egymás nyakába – majd egy csók is elcsattant közöttük.
Bár a műsor csak az elmúlt hetekben debütált, a forgatások már áprilisban befejeződtek, és mint kiderült, Kármánék azóta újra egy párt alkotnak.
Sok időt töltünk a műsor óta együtt, immár lassan négy hónapja. Nagyon kellett nekünk ez a formátum, enélkül talán sosem találunk újra egymásra, pedig én nagyon szerettem volna. De kellett nekünk ez az elvonulás, a játékok, a beszélgetések. Korábban hiába próbálkoztam és hívtam át Odettet, hogy vacsorázzunk együtt, igyunk egy pohár bort és beszélgessünk, a hétköznapok szürkesége valahogy sosem kedvezett annak, hogy újra egymásra találjunk
– mesélte a Blikknek Kamarás, aki szerint a műsor előtti hónapokban egyfajta szerepcsere történt közöttük Kármánnal.
A műsor indulásakor voltunk talán a legmélyebb ponton. Amikor azt láttam, hogy Odett teljesen lezárta a kapcsolatunkat és továbblépett, elöntött a féltékenység, hogy mi van, ha összejön valaki mással. Akkor értettem meg igazán, mit érezhetett Odett, amíg együtt voltunk és féltékeny volt. Mert most én éltem át ugyanezt, és ez sok mindent megmagyarázott, amit korábban nem értettem.
Az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője szerint az Exek csatája igazi párterápia volt kettejüknek. Úgy véli, a műsornak köszönhetik, hogy a szerelmük új erővel kapott lángra.
A műsor végére nagyon összecsiszolódtunk, nem véletlenül csattant el az a csók sem. Azóta eltelt négy hónap, mi pedig életünk legboldogabb időszakát éljük azóta is. Minden a helyére került, mindent kibeszéltünk, és most élvezzük, ami közöttünk van. Nem címkézzük fel a kapcsolatunkat, nem is költöztünk össze, nem is szövünk terveket sem az összeköltözésről, sem a házasságról. Régebben egy-egy összeveszés után tojáshéjakon lépkedtünk, nehogy ismét megsértsük egymást. Öt éve, amióta ismerjük egymást, erre az érzésre vágytunk.
Ami a nyereményüket illeti, Kármánék egyelőre még nem döntöttek, mit kezdenek a pénzzel. Az összeget elfelezték, Kamarás pedig gondolkodik azon, hogy a lakására költi, talán konyhabútorra, de még nem biztos ebben.
Egy éve élek Budapesten, és egyelőre itt is tervezem az életem. És hogy mit hoz a jövő? Nem tudhatjuk, de ezt a boldogságot már nem veheti el tőlünk senki!
– tette hozzá Kamarás, aki egyébként a műsor egy pontján még azt mondta, szerinte volt párja számára visszalépés lenne, ha újra összejönnének.
The post Kamarás Norbit és Kármán Odettet újra összehozta az Exek csatája first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu