Meghalt Stanislaw Soyka, a lengyel jazz egyik legismertebb arca

Hatvanhat éves korában elhunyt Stanislaw Soyka jazzénekes, a kortárs lengyel zenei élet egyik legnépszerűbb, külföldön is ismert alakja – írja a lengyel közszolgálati rádió csütörtök esti közlése nyomán az MTI.

Az egyedi stílusú énekesnek, zeneszerzőnek, zongoristának, és hegedűsnek számító Soykát hirtelenül érte a halál, mikor épp fellépésre készült a Top of the Top Sopot fesztivál zárókoncertjén. A fesztivált a művész halála miatt félbeszakították.

A zenész 1959-ben született a dél-lengyelországi Zoryban, ahol gyermekként édesapjával együtt a templomi kórusban énekelt. A katowicei Zeneakadémián zeneszerzői szakon végzett férfi első koncertjén, 1979-ben a varsói Nemzeti Filharmónia színpadán tűnt fel, ahol bluest és gospelt adott elő.

Sokéves pályafutása során számos zenei műfajból merített, a jazztől és a bluestól a soulon át a popzenéig. Versek megzenésítőjeként is ismert volt, sőt, Shakespeare szonettjeinek két önálló lemezt szentelt. Sok éven át Janusz Yanina Iwanski lengyel jazz-rockgitárossal működött együtt, de több lengyel zenésszel, köztük Tomasz Stanko jazztrombitással is sokszor állt színpadra.

A pályája során több lengyel állami kitüntetéssel is elismert Soyka Magyarországon is ismert volt: 2006-ban a budapesti A38 Hajó színpadán is állt.

The post Meghalt Stanislaw Soyka, a lengyel jazz egyik legismertebb arca first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest