Osváth Zsolt Ajsa Luna Himnusz-előadásáról: „Erre nincs mentség, b*ssza meg!”

Cigivel a kezében, a színpadon ülve énekelte a Himnuszt Ajsa Luna augusztus 20-ai koncertjén – írtuk meg csütörtök este.

A hírre a kormánysajtó, illetve számos kormányközeli médiaszereplő is reagált: a Mandiner vonatkozó cikke címében az „ennél nincs lejjebb” szerkezetet használta, az atv.hu pedig a „hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a himnuszt” felütést használta. A közösségi médiában sokan arra is rámutattak, hogy úgy tűnt, Ajsa Luna (a vele készült videóinterjúnk itt látható) egy ponton még a nemzeti imádság szövegét is elfelejtette.

Kapcsolódó
„Majd mondok erre valamit, és az nagy lesz” – a Z-generációs Hamupipőke világvégéről, unalomról és dühről

ajsa luna hangját olyan előadók dalaiban hallhattuk eddig, mint Azahriah, Beton.Hofi és Hundred Sins, nemrég pedig megjelent Világvége című albuma, ennek kapcsán kísértük el egy koncertnapján.

A cigarettázást, az unott arckifejezést, valamint a szöveg elfelejtését az énekesnő rövidesen cáfolta, Instagram-storyjában pedig így írt:

Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást. Aki ismer és követ, az tudja, mennyire szentimentális téma nálam a hazaszeretet, mondanom sem kell, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérelt, sőt, a célom az volt, hogy felköszöntsem Magyarországot úgy, ahogyan ez a saját performanszomon belül autentikus.

A Road Movie Live nevű programsorozat – ez az, aminek Margaret Island-, valamint ByeAlex és a Slepp-koncertjét az utolsó pillanatban mondták le – részeként elhangzó előadásról most Osváth Zsolt is kifejtette a véleményét: az influenszer reakcióját a Blikk vette észre.

A szintén csak huszonnégy óráig látható Instagram-storyban megjelent szöveg így szól:

Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, »átdolgozva”. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi. Erre nincs mentség, b*ssza meg! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon…

The post Osváth Zsolt Ajsa Luna Himnusz-előadásáról: „Erre nincs mentség, b*ssza meg!” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest