Tényleg „áruló Péter” volt Orseolo Péter király?

Az augusztus 20-ai tűzijáték narrációjában az idén feltűnt Orseolo Péter király, Szent István utóda, akit a mesét mondó pásztor szerint belviszály és testvérharc közepette ültettek a szent király trónjára. Az „áruló Péternek” idegenek súgtak, majd mikor a magyarok ezért elűzték, idegenek seregével támadt Magyarországra, végül hűbérként átadta a királyságot a német-római császárnak.

Egy nem túl merész képzettársítással a sajtó – és a jelek szerint maga az érintett is – Magyar Péterre, a Tisza Párt elnökére utaló kiszólásként értelmezte az „áruló Péter” történetét. A szöveget író Ugron Zsolna azt mondta, hogy nem nyilatkozhat a produkcióról, a kormány pedig, amely rendre idegen érdekek kiszolgálásával vádolja ellenfelét, nem lát összefüggést.

Az aktuálpolitikai olvasat vizsgálatát meghagyjuk az arra fogékonyaknak, és az objektív történettudományt hívjuk segítségül: hogyan került trónra Orseolo Péter, és mit tett Magyarországgal?

Tény, hogy Orseolo Péter történelmünkben párját ritkító módon, ünnepélyes külsőségek között mondott le az ország függetlenségéről hatalma biztosítása érdekében.

Dr. Bácsatyai Dániel történészt, az ELTE HTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársát kérdeztük ennek részleteiről.

István jelölte ki utódjául

Szent István jelentős sikerként könyvelhette el, amikor egyik testvérét Orseolo Ottó velencei dózséhoz adta feleségül 1009-ben, a dinasztia ugyanis sok szállal kötődött a horvát királyi családhoz, valamint a német-római császárság elitjéhez. Valószínűleg nem sokkal a frigy után meg is született az örökös, Orseolo Péter, ám a családnak 1026-ban menekülnie kellett: Ottó autokrata hatalomgyakorlása miatt lázadás tört ki, a dózsét Konstantinápolyba száműzték.

PHAS / Universal Images Group / Getty Images I. István magyar király ábrázolása 1856-ból.

Nem tudjuk, hogy Péter pontosan mikor és miért került nagybátyja, István udvarába, feltehetően szerepe lehetett benne a király egyik fő támaszának, a szintén velencei származású Szent Gellértnek is. Évekig tartózkodhatott hazánkban,

Szent Imre herceg halála után pedig István maga jelölte utódjának, örökösének Orseolo Pétert. Indokait nem ismerjük, minden bizonnyal ő maradt az egyetlen családtag, aki stabilan kötődött a nyugati kereszténységhez, és akiben kellő tehetséget és eltökéltséget látott az állam- és egyházszervezés folytatásához

– mondja a 24.hu-nak Bácsatyai Dániel.

A magyar elit Szent István akaratával összhangban 1038-ban Pétert koronázta Magyarország második királyává. Vagyis nem igaz, hogy Szent István halálával az ország belviszályba süllyedt, és Orseolót a semmiből rántották elő az urak: öröklésével István rendelete érvényesült.

Autokrata zsarnok

Uralkodása viszont már nem úgy sikerült, ahogy azt a nagy előd elképzelhette, még annak ellenére sem, hogy a teljes igazságot nem ismerjük. Forrásaink két különböző történetet mondanak el.

The post Tényleg „áruló Péter” volt Orseolo Péter király? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest