Ókovács Szilveszter Ajsa Lunának: Szeretettel várom az Operaházban a szeptemberi nyitóelőadásra, a Himnusszal indítunk

Cigivel a kezében, a színpadon ülve énekelte a Himnuszt Ajsa Luna augusztus 20-ai koncertjén.

A hírre a kormánysajtó, illetve számos kormányközeli médiaszereplő is reagált: a Mandiner vonatkozó cikke címében az „ennél nincs lejjebb” szerkezetet használta, az atv.hu pedig a „hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a himnuszt” felütést használta. A közösségi médiában sokan arra is rámutattak, hogy úgy tűnt, Ajsa Luna (a vele készült videóinterjúnk itt látható) egy ponton még a nemzeti imádság szövegét is elfelejtette.

Az ügyre Ókovács Szilveszter is reagált a közösségi oldalán, mintegy nyílt levélben a fiatal előadónak címezve: „Ez a kis szakmai levél jobb híján szól csak Önnek, valójában az Ön produkcióját reflexesen védelmezők is címzettjei, akik ezek szerint a valóságot és a pedagógia értelmét is tagadnák.”

Ókovács tanárként kitért a produkcióra, szerinte az éneklés „bizonytalan, pontatlan, az előadásmód értelmetlenné teszi a vers és a dallam megidézését”.

Ha nem tudja pontosan a Himnuszt, akkor alaposan meg kell nézni, mielőtt mégis belefog az eléneklésébe. (Egyáltalán: mindent meg kell tanulni, ha az ember énekelni szeretné, és próbálni is kell, nem minden visel el ilyesmi improvizációt.) Fontos a magasság meghatározása – ha egy nagy terccel lejjebb, Asz-dúrban indítják, kényelmes, remélem, ez ma mond még valamit. Kérem, ne állítsa, hogy nem volt cigi a szájában. Az bizony cigi, nem CGI. Önnek és a szervezőnek is tudni kellene, hogy Magyarországon – és a világ számos országában – legalább húsz éve törvény tiltja a cigarettahasználatot előadásokban. És nemcsak a tűzveszély miatt, ami szabadtéren nem akkora probléma. Más miatt, amit mindenki ért, de ezek szerint nem mindenki tud.

Úgy folytatja: „Azt húszéves kora számlájára írom, hogy most tanulja meg: a közönségéhez nem úgy kerül közel, ha leül a színpad elejére Himnuszt énekelni, hanem ha kevésszámú, de nemzetünket összeabroncsozó pillanataink erejét megtartja, azt használja. (Megjegyzem, még más nemzetek himnuszánál sem ülünk le, nemhogy a sajátunké alatt.)”

Összességében, kedves Ajsa, ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez, mondta a költő, és igaza volt, ezt mi is naponta érezzük a saját munkánkon. A Himnusz nem a Happy Birthday, amelyet anno Miss Monroe elnyávogott Kennedynek, ez nemes anyag, és egy nemzet lelke itatta át. Ha hibákat ejt benne, pláne illusztris napon, nagyobb nyilvánosság előtt, az megbosszulja magát. De Ön igen fiatal, tanulni fog az esetből, és fontos, hogy mindenki lássa: nem a Himnusz a hibás, Ön pedig okul belőle. Szelíd “penitenciaként” szeretettel várom az Operaházban a szeptemberi nyitóelőadásra, amelyet Himnusszal indítunk, vagy a jövő márciusi Bánk bán-sorozat bármelyik estéjére, hallgassunk együtt Erkelt!

Kapcsolódó
Cigivel a kezében, a színpadon ülve énekelte a Himnuszt Ajsa Luna augusztus 20-ai koncertjén

Az esettel kapcsolatban – amire a kormánypárti sajtó is hamar ráugrott – nemrég meg is szólalt az énekesnő.

The post Ókovács Szilveszter Ajsa Lunának: Szeretettel várom az Operaházban a szeptemberi nyitóelőadásra, a Himnusszal indítunk first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest