Dán kézilabdakáosz: lemondott az edző, kirúgták a renitens házi gólkirályt

Ahogy arról július végén már beszámoltunk, faramuci helyzet alakult ki a Viborg HK női kézilabdacsapatánál, ahol a házi gólkirály Christina Pedersen olyan népszerűtlenebbé vált társai körében, hogy bojkottot hirdettek ellene.

A 24 éves irányító-átlövő az előző szezonban 164 gólt szerzett, azonban a kapcsolata annyira megromlott a társakéval, hogy többen jelezték, még edzésen sem hajlandóak vele játszani. A klub akkor felfüggesztette a játékost, ám azt sokáig nem lehetett tudni, mi lesz a sorsa.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Viborg HK (@viborg_hk) által megosztott bejegyzés

Az ügy végére most pont került, a Viborg HK ugyanis sajtóközleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy Ole Bitsch vezetőedző azonnali hatállyal lemond. Néhány órával később megjelent egy másik sajtóközlemény is, amelyben közölték, hogy Christina Pedersen szerződését is felbontották, ám röviddel ezután a hírt eltávolították a klub honlapjáról.

Majd pár órával később ismét megjelent a hír

A DR Sport kézilabda-szakértője, a Debrecen korábbi dán válogatott irányítója, Lotte Grigel szerint kaotikus a helyzet, különösen a klub kommunikációjának hiányát tartja problémának.

Történtek dolgok, sok pletyka keringett, de hát ez érthető, ha a klub nem ad információt a történtekről. Most teljes káosz uralkodik Viborgban, és ez egy nagyon különleges és szerencsétlen helyzet a játékos, az edző és bizonyos értelemben az egész klub számára. Szomorú és kínos

mondta.

Az új edző az eddigi segítő, a klubhoz júniusban csatlakozott Anders Friis lesz, aki elismeri, hogy jelenleg nehéz időszakon megy keresztül a klub.

„A körülmények kicsit különlegesek, és voltak problémák. De ez van, és most előre tekintünk. Optimista vagyok. Megpróbálok a sportra koncentrálni” – nyilatkozta.

Friis korábban a Bjerringbro-Silkeborg utánpótlásában dolgozott, volt az Ikast másodedzője is, emellett három éven át a grönlandi női válogatott szövetségi kapitányaként is kipróbálta magát.

Hogy Pedersen hol folytatja, arról csak feltételezések vannak, a dán Tv2 azt írta, nehéz elképzelni, hogy egy dán klub ilyen helyzetben le akarná igazolni, így inkább egy külföldi lehetőség tűnne kézenfekvőnek.

Kapcsolódó
Kézibotrány Dániában: bojkottálják a házi gólkirályt a Viborg játékosai

Többen jelezték, ha Christina Pedersen edzésre megy, ők kihagyják a tréninget.

The post Dán kézilabdakáosz: lemondott az edző, kirúgták a renitens házi gólkirályt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest