Egy éve ilyenkor: nagy a tanárnő melle – panaszkodott a szülő az igazgatónak

Tavaly ilyenkor még mindig kitüntetett érdeklődés övezte az eddigre már lezárult párizsi olimpiai játékokat, és az összes hír közül kiemelkedett az ausztrálok négyszeres olimpiai bajnok úszójának nyilatkozata. Ariarne Titmus azzal hívta fel magára a figyelmet, amikor a kiégése mellett az olimpiáról is meglepő kijelentéseket tett.

Kapcsolódó
„Mocsokban éltünk” – egy négyszeres olimpiai bajnok párizsi vallomása

Ariarne Titmus tett még egy sokkoló bejelentést.

Szintén okozhatott némi meglepetést annak a gyereknek a története, aki az egyik tanárának a melléről mesélt otthon, amire a szülők azt találták a legjobb megoldásnak, ha bepanaszolják a pedagógust az igazgatónál.

A Szerencsekerék csütörtök esti adásában a nyertes játékos a pénznyeremény mellett egy autóval is gazdagabb lett, ami a játék történetében már nem először fordult elő – azonban a tavalyi műsor során az olvasóinkat a fődíjnál is jobban érdekelte egy baki.

Kapcsolódó
Mennyasszonyi csokor – állt hibásan leírva a feladvány a Szerencsekerék fináléjában

A műsor vágásánál sem tűnt fel ezek szerint senkinek a hiba.

Idén nyáron egy ismert nemzetközi kézjelnek köszönhetően szabadulhatott meg a bántalmazó párjától egy veszprémi nő egy benzinkúton, és szomorú párhuzam, hogy tavaly ilyenkor is beszámoltunk egy hasonló esetről, amikor egy nő ugyanilyen módon tudott segítséget kérni egy kaposvári ruhabolt eladójától.

Kapcsolódó
Bántalmazásra utaló kézjellel kért segítséget egy nő egy kaposvári ruhabolt eladójától

A történteket az üzlet biztonsági kamerája is rögzítette, a rendőrség pedig közzétette a felvételt.

2024. augusztus 18-án elhunyt Alain Delon, és néhány nappal a halála után még sokakat érdekelt a kérdés, vajon mi lesz a színészóriás kutyájának a sorsa.

Kapcsolódó
Nem altatják el Alain Delon kutyáját, hogy a színész kérésének megfelelően a karjaiban nyugodhasson

Bár ez volt Delon kifejezett kívánsága, a család már jelezte, hogy Loubo, a tízéves malinois családtag, nem altatják el.

The post Egy éve ilyenkor: nagy a tanárnő melle – panaszkodott a szülő az igazgatónak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest