Áfát csalt a távol-keleti kereskedő, a NAV mindent vitt

Fiktív számlákkal több tízmillió forinttal csökkentette fizetendő adóját egy cég, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áfaellenőrzése fényt derített a visszaélésre. A bírságokkal együtt 88 millió forint megfizetésére kötelezték a céget, a tartozás fedezetére pedig a vállalkozás teljes árukészletét lefoglalták.

Azt írták: a NAV kockázatelemzésén akadt fenn a távol-keleti kereskedő. Vállalkozása több mint száz kockázatos, illetve kényszertörlés, felszámolás alatti cégtől fogadott be gyanús számlákat. Többször törölt adószámú beszállítótól vásárolt.

A revizorok megkeresték a beszállítókat, de a számlakiállítók a székhelyükön nem voltak elérhetők, a hivatalos iratokat nem vették át. A NAV ezért felhasználta nyilvántartásait, az Online Számla rendszer adatait és a korábbi ellenőrzések tapasztalatait is. A gyanús beszállítói kör jellemzően nem nyújtott be bevallást, áfát sem fizetett. A NAV-vizsgálat megállapította: a számlákon szereplő ruházati termékek, lábbelik beszerzése nem történhetett meg, a számlák kiállítóinál az értékesítéshez szükséges személyi és tárgyi feltételek sem álltak rendelkezésre. Egyértelművé vált, hogy az ellenőrzött társaság a fiktív számlák alapján minimalizálta adókötelezettségét.
A NAV több lépcsőben biztosította a tartozás megtérülését.

Amikor az áruház teljes árukészletét lefoglalták, a kereskedő még aznap átadott 20 millió forintot a végrehajtóknak, vállalta a tartozás megfizetését, részletekben. Mivel a további részletek akadozva érkeztek, a NAV akcióba lépett, elszállította a több mint 33 ezer darabos árukészletet, amit 95 millió forintra becsülnek. A határozat véglegessé válása után az adóhatóság elektronikus árverésen értékesíti a lefoglalt ruházati termékeket.

The post Áfát csalt a távol-keleti kereskedő, a NAV mindent vitt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest