Ezeréves viking fegyver olvadt ki a jégből

Több izgalmas leletet, köztük egy több mint ezeréves viking fegyvert is találtak gleccserrégészek Norvégiában, a Jotunheimen Nemzeti Park területén. A Secrets of the Ice (A jég titkai) nevű projekt tagjai augusztus közepén végezték idei terepmunkájukat, amely után számos eredményt mutathatnak fel.

A kutatók már hosszú évek óta járják az északi ország tájait, hogy rábukkanjak azokra a történelmi kincsekre, amelyek a visszahúzódó gleccserekből olvadnak ki. Munkájuk során számos ős- és ókori tárgyat fedeztek fel, köztük fegyvereket, több ezer éves ruhadarabokat és egy tökéletes állapotú zászlót is. Ezek kifejezetten ritka leleteknek számítanak, hiszen a fa és a különböző szövetek gyorsan lebomló anyagok, így nem igazán szoktak fennmaradni több száz, pláne nem több ezer éven át. A jég azonban képes megőrizni őket.

Ebben az évben elsők között egy vasból készült, vikingkori nyílhegyre akadtak, amelyet ezerévesnél is idősebbnek gondolnak.

Közleményük szerint az olvadó jég mellett, a köveken heverve vették észre a tárgyat, amelyet feltehetőleg vadászat közben hagyhatott el egykori tulaja.

Egy másik helyszínről előkerült egy törött falelet is, amely egy íj része, esetleg lándzsa vagy balta nyele lehetett. Egy harmadik területen egy másik fadarabot is találtak, ez azonban túl rossz állapotban maradt fenn ahhoz, hogy eredetével kapcsolatos megállapításokat tehessenek.

A kutatók egyelőre befejezték a terepmunkát, de elmondták, ha az időjárási viszonyok megfelelőek lesznek, idén újra ellátogathatnak a helyszínre.

Lapunk rendszeresen számol be friss régészeti felfedezésekről, a legújabbakat feldolgozó cikkeink alább olvashatók:

The post Ezeréves viking fegyver olvadt ki a jégből first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest