Minneapolisi lövöldözés: egy volt diák gyilkolt az iskolában

Az amerikai hatóságok a 23 éves Robin Westmant azonosították a minneapolisi katolikus iskola templomában elkövetett halálos lövöldözés tetteseként szerdán. A CNN közlése szerint egy korábbi évkönyvből derült ki, hogy a férfi korábban az iskola diákja volt, 2017-ben végzett az intézményben, ahol édesanyja is dolgozott 2016 és 2021 között.

Az erőszakos cselekmény indítékát egyelőre nem közölték. Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója elmondta, hogy a Robert Westmanként anyakönyvezett Robin Westman korábban hivatalosan kérte a névváltoztatást. A változtatás okára nem tért ki, de egyes források szerint a háttérben nemi identitásváltás állt, amit hivatalos dokumentum igazol. A BBC szerint katolikusok ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekményként vizsgálja az FBI az iskolai lövöldözést.

Brian O’Hara, Minneapolis rendőrfőnöke a helyi idő szerint délután tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nyomozás során egyelőre nem találtak megerősíthető kapcsolatot az elkövető, illetve családja és a célpont között. Azt ugyanakkor megerősítette, hogy Westman a legismertebb videómegosztó oldalon akart üzenetet közzétenni, annak nyilvánosságra kerülését előre időzítette; a hatóságok azonban még ez előtt megtalálták és nem tették elérhetővé.

A történtekről már megállapítható, hogy Westman a katolikus oktatási intézmény, az Annunciation Catholic School templomának ablakán keresztül nyitott tüzet a tanév első reggeli szentmiséjére összegyűlt diákokra. A rendőrfőnök korábban azt közölte, hogy a fekete ruhát viselő tettes több tucat lövést adott le, mielőtt a fegyvert az épület közelében maga ellen fordította és öngyilkosságot követett el. Három lőfegyver volt, különböző fajtájú puskák, valamint egy kézifegyver; ezeket – a nyomozás első megállapítása szerint – nem sokkal korábban szerezte be.

Az erőszakos cselekményben egy 8 és egy 10 éves gyermek vesztette életét, 17-en megsebesültek, köztük 14 diák, 6-14 évesek.

Négyen szorultak műtéti beavatkozásra, többen válságos állapotban vannak. A legfrissebb információk szerint a sebesültek mindegyikének jó esélye van arra, hogy felépüljön.

Egy 10 éves diák, aki túlélte a támadást, a CBS helyi csatornájának azt mondta, hogy egy barátja mentette meg az életét azzal, hogy ráfeküdt, így védve a golyóktól.

Donald Trump elrendelte a nemzeti zászlók félárbócra eresztését az iskolai lövöldözés áldozatainak tiszteletére – az amerikai elnök határozata a Fehér Ház szerdai közleményében olvasható. A rendelet alapján a Fehér Ház és minden középületen, katonai létesítményen, hadihajókon, valamint az Egyesült Államok minden külképviseletén, és külföldön szolgáló amerikai katonai egységek létesítményeinél is félárbócra engedik az amerikai zászlót augusztus 31-e éjfélig.

A Demokrata Párt azt közölte, hogy törlik a politikai szervezet Minneapolisban rendezett nyári kongresszusának szerdai programját az erőszakos cselekmény miatt, ami a politikai esemény helyszínének közvetlen közelében történt. Részvétét fejezték ki az amerikai politika élet vezetői, így a Kongresszus republikánus és demokrata irányítói.

Szintén együttérzését fejezte ki az amerikai katolikus püspöki konferencia, valamint a római katolikus egyház feje, XIV. Leó pápa is.

The post Minneapolisi lövöldözés: egy volt diák gyilkolt az iskolában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest