Ezért cserélnék le a világtérképet az afrikaiak

Az 55 országot tömörítő Afrikai Unió is támogatja azt a kampányt, melynek célja a világ legtöbb szervezete által használt Mercator-térkép alternatívára való cseréje – írja az IFLScience. A kezdeményezéshez a 15 tagállamból álló kormányközi szervezet, a Karib-tengeri Közösség is csatlakozott.

Sokak által ismert tény, hogy a leggyakoribb világtérkép, az úgynevezett Mercator-vetületet nem éppen pontos. A hengeres térképészeti vetületet a flamand Gerardus Mercator alkotta meg 1569-ben úgy, hogy egy földgömböt egy hengerbe helyezve levetítette annak pontjait.

Az elkövetkező évszázadokban ez vált a legelterjedtebb térképpé a navigálások során, ma pedig széles körben használják az iskoláktól a médiáig. Még a Google Maps alapjául is ez szolgált, igaz, mára áttértek a digitális földgömbre.

A probléma az, hogy rendkívül nehéz egy háromdimenziós, gömb alakú tárgyat kétdimenziós síkon ábrázolni, emiatt pedig kompromisszumokat kell kötni. A geometriai nehézség kiküszöbölése érdekében a Mercator-vetület torzítja a szárazföldek méreteit:

a sarkok közelében lévő régiók nagyobbnak, míg Egyenlítő közelében lévők kisebbnek tűnnek.

Ennek eredményeként Észak-Amerika és Európa sokkal méretesebb a térképen, mint valójában, míg Afrika és más, az Egyenlítő által átszelt régiók kisebbek. A Mercator-vetületben Grönland például Afrikánál nagyobbnak tűnik, pedig a valóságban a helyzet fordított, sőt Afrika 14-szer nagyobb.

Sokan úgy vélik, ez amellett, hogy pontatlan, igazságtalan, még erősíti is a Nyugat-centrikus világképet. Afrikában és a modern diaszpórában egyre többen követelik a változtatást, több választási lehetőség is adott, ezek közé tartozik a 2018-ban kifejlesztett Equal Earth.

Animating the Mercator projection to the true size of each country in relation to all the others.

Focusing on a single country helps to see effect best.#dataviz #maps #GIS #projectionmapping #mapping pic.twitter.com/clpCiluS1z

— Neil Kaye (@neilrkaye) October 12, 2018

Az afrikai székhelyű Correct The Map kampány azt akarja elérni, hogy az ENSZ-hez hasonló szervezetek az Equal Earth felé forduljanak. Ezzel a gondolkodásmódot szeretnék formálni, kiemelve Afrika valódi méretét, erejét és potenciálját.

„Ez a kampány nem csupán a térkép megváltoztatásáról szól. Arról szól, hogy Afrikának megadjuk a láthatóságot és a tiszteletet, amelyet megérdemel” – olvasható a csoport közleményében.

Fontos hozzátenni, hogy egyetlen kétdimenziós ábrázolás sem lesz tökéletes. A kritikusok azzal érvelnek, hogy az Equal Earth, csakúgy, mint bármely más térképmodell, kompromisszumokat köt, csak éppen máshol hozza meg ezeket. Bár pontosabban ábrázolja a területek nagyságát, a térkép torzíthatja egyes régiók alakját.

Kapcsolódó
Megváltozott a Föld belső magjának formája

A jelenségnek köze lehet ahhoz, hogy az elmúlt időszakban megváltozott a mágneses mező.

The post Ezért cserélnék le a világtérképet az afrikaiak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest