Egyszerűen fogalmazok: Németország egy erős ország. A következő indítékkal kell közelítenünk ezekhez a dolgokhoz: annyi mindent elértünk már – meg tudjuk csinálni! Meg tudjuk csinálni, és ahol valami az utunkba áll, azt le kell győzni, azon dolgozni kell. A szövetségi kormány mindent megtesz majd, ami a hatalmában áll – a tartományokkal és az önkormányzatokkal együtt –, hogy ezt elérje.
Egy nyár végi sajtótájékoztatón ejtette ki ezeket a mondatokat a száján tíz évvel ezelőtt Angela Merkel. A menekültválság súlyos napjai voltak azok: augusztus 26-án találták meg 71 szíriai, afgán és iraki menekült holttestét egy hűtőkamionban a magyarországi átkelés után a burgenlandi Pándorfaluban. Szeptember 2-ától járta be a sajtót a kétéves szír Aylan Kurdi fotója, akinek a holttestét a Földközi-tengerből mosta ki a víz a török partokra. A Keleti pályaudvar szívszorító jeleneteire sokan emlékszünk, ahogy az M1-es autópályán nyugat felé gyalog nekiinduló kétségbeesett tömegekre is.
„A menekültválság nem európai, hanem német probléma” – fogalmazott Orbán Viktor 2015- szeptember 3-án, mondván, a menekültek nem akarnak Magyarországon vagy a régió más országaiban maradni, hanem Németországba akarnak eljutni. Mindeközben érvényben volt a dublini egyezmény, amely szerint az EU-ba érkező menekülteknek abban az országban kell benyújtaniuk a menedékkérelmüket, ahol beléptek az unió területére, és vissza is lehet toloncolni őket oda. Ám 2015 szeptemberének első napjaira az EU külső határait Afrika felől jelentő országok – elsősorban Olaszország és Görögország – az érkezők nagy száma miatt túlterheltek voltak, nem tudtak ügyintézést, szállást, ellátást biztosítani, a továbbmenni akarókat feltartóztatni, ezért sok érkezőt egyszerűen „átlegyintettek”, akik így jutottak el a balkáni útvonalra és azon keresztül Magyarországra.
Szeptember 4-én este az osztrák kancellár, Werner Faymann felhívta német kollégáját, és megegyeztek, hogy a balkáni útvonalon érkező és a Keletiben dekkoló, a háború elől menekülő tömegeket beengedik, majd felosztják Ausztria és Németország között. A vészhelyzetben érvényét vesztette, veszthette a dublini egyezmény. Még éjszaka elterjedt a bejelentés híre. A visszaemlékezések tanúsága alapján sok menekült ekkor döntött Németország mint célország mellett: a kancellár barátságos szavait és a Merkellel a következő napokban lőtt szelfiket meghívásként értelmezték. És – a kancellár kritikusai szerint – a csempészek is így tettek.
Ki fogja megcsinálni és pontosan mit?
Merkel homályos megfogalmazása („Wir schaffen das”) egy bátorító, megnyugtató, közösségerősítő mondat kívánt lenni. Hetekkel később indította el csak azokat a szemantikai vitákat, amelyek azóta is tartanak: a kancellár pontosan kit értett az alatt, hogy „mi” – a német államot, közigazgatást, a teljes társadalmat? És mit is kellene megoldani? A veszélyből érkező százezrek, majd milliók időleges elszállásolását és táplálását? Vagy a német társadalomba integrálásukat – oktatással, munkahellyel, kulturális összecsiszolódással?
The post „Meg tudjuk csinálni” – egy rövid mondat hosszú élete first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
