Egykori oroszlánbarlangban ért el bravúrgyőzelmet a Debrecen kézicsapata

A Buducnost 3-0-val kezdte a mérkőzést, a DVSC 4-4-nél érte utol vendéglátóját. Mindkét együttes alacsony százalékkal váltotta gólra a helyzeteit, negyedóra után 5-5 állt az eredményjelzőn. 6-5-öt követően a hajdúságiak egy háromgólos sorozattal – a találkozó során először – átvették a vezetést, pihenőre egy találat különbséggel vonulhattak a felek, írta tudósításában az MTI.

A fordulást követően a Buducnost kétszer is vezetett három találattal (14-11 és 19-16), ám a Debrecen rendre egyenlített, a hajrához közeledve pedig inkább Szilágyi Zoltán vezetőedző együttesénél volt az előny. A Buducnost hat percig gólképtelen volt, a végjátékban pedig hiába támadott hét a hat ellen a házigazda, a DVSC egy találatot megőrzött előnyéből a végső dudaszóig.



A mezőny legeredményesebbje a podgoricai együttest erősítő Itana Grbic lett hét találattal, Océane Sercien-Ugolin és Tóvizi Petra öt-öt góllal, Adrianna Placzek hét védéssel vette ki a részét a Debrecen sikeréből.

A Debrecen jövő szombaton a román Gloria Bistrita-Nasaud csapatát fogadja.

A két magyar játékost is foglalkoztató Metz 30-29-re győzött Esbjergben, ezzel visszavágva az elmúlt kiírás bronzmérkőzéséért. Vámos Petra csapata legeredményesebbjeként hét gólt szerzett, míg Albek Annának nem volt kapura lövése.

Kézilabda, Bajnokok Ligája, nők, A csoport, 1. forduló

Buducnost Podgorica (montenegrói) – DVSC Schaeffler 24-25 (11-10)

Kapcsolódó
Átrohant ellenfelén a Győri ETO a Bajnokok Ligájában

Szikora Melinda sem tudott segíteni a Borussia Dortmundon.

The post Egykori oroszlánbarlangban ért el bravúrgyőzelmet a Debrecen kézicsapata first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest