Trump sem tudta megzavarni, Alcaraz nyert a US Openen

A magyar idő szerint este 8 órára tervezett mérkőzést fél órával el kellett halasztani, ugyanis Donald Trump amerikai elnök a helyszínen tekintette meg a csatát, emiatt a biztonsági ellenőrzések miatt elhúzódott a közönség beengedése az Arthur Ashe Stadionba.

AL BELLO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP Donald Trump is kilátogatott az Arthur Ashe Stadionba

A két világsztár egy naptári éven belül, egymás után harmadszor – ráadásul három különböző borításon – vívhatott egymás ellen Grand Slam-döntőt, ilyenre az open era, azaz a profik 1968-as beengedése óta nem volt példa. Sinner ráadásul idén mind a négy fináléba bejutott, erre az újkori tenisztörténelemben csak Rod Laver, Roger Federer és Novak Djokovic volt képes.

A US Open sorozatban a nyolcadik olyan Grand Slam volt, amelyet Alcaraz vagy Sinner nyer meg, ilyen páros szériát legutóbb Federer és Rafael Nadal produkált még 2006-07-ben.

A New York-i csata Alcaraz-brékkel indult, és a 22 éves spanyol a folytatásban is ellenállhatatlanul játszott, egyetlen bréklabdát sem engedélyezett riválisának, sőt, 4:2-nél ismét elvette Sinner adogatását, és 38 perc elteltével szettelőnyben volt. A folytatásban jött a fordulat, Alcaraz ugyanis elkezdett hibázni, miközben 24 éves ellenfele egyre stabilabban ütött, alig rontott, és egy nagyon magas színvonalú játszmával kiegyenlített.

Ezután viszont váratlanul a világelső került hullámvölgybe, feltűnően sokat bizonytalankodott, a spanyol pedig ráérzett a lehetőségre, 5:0-ra ellépett, és kisvártatva már csak egy szettre volt a diadaltól. A negyedik felvonás – és a finálé – 2:2-nél dőlt el, amikor Alcaraz brékelt, és innentől már végigvitte előnyét, és 2 óra 42 perc után második US Open-diadalát ünnepelhette.

Alcaraz pályfutása 22. trófeája és hatodik Grand Slam-serlege mellé ötmillió dollárt (1,8 milliárd forint) kapott, emellett hétfőtől ismét az ő nevével kezdődik az ATP-ranglista.

US Open, férfi egyes, döntő

Carlos Alcaraz (spanyol, 2.) – Jannik Sinner (olasz, 1.) 6:2, 3:6, 6:1, 6:4

The post Trump sem tudta megzavarni, Alcaraz nyert a US Openen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest