Kötcsén a fideszes elit hagyományos találkozójával egy időben a Tisza Párt is tartott egy saját rendezvényt, így vasárnap nem csak Orbán Viktor, hanem Magyar Péter is megtartotta az őszi politikai szezont megnyitó beszédét.
Mikecz Dániel politológus szerint Magyar Péter a saját, az emberek között az országot járó, megközelíthető vezetőről szóló történetét erősítette szimbolikusan azzal, hogy Balatonőszödről gyalog érkezett támogatóival Kötcsére, párhuzamot vonva a Gyurcsány- és az Orbán-rendszer között. Mikecz így fogalmazott:
Ezzel a szereppel megjelenésben is egymással szembe helyezte a Tiszát a kordonok közé zárt, luxizós NER-elittel.
A Tisza Párt két szakpolitikusával emellett felmutatták, hogy vannak más tiszások is Magyar mögött, ismét – legalább időlegesen – lehalkítva azokat a hangokat, hogy a Tisza egy egyszemélyes mutatvány. Másrészt ha teret kapnak a nyilvánosságban – tekintettel Tarr Zoltán és Dálnoki István etyeki fórumára, amely után a Fidesz frontális támadást indított a párt ellen, mondván, adót akarnak emelni –, szakemberként nagyobb eséllyel tudnak úgy beszélni a saját szakterületükről, hogy az kevésbé lesz támadható a Fidesz által.
A politológus szerint ezzel együtt a Tisza kampányának fő vonulata továbbra is Magyar Péter országjárása, vagy az ahhoz hasonló, közvetlen, helyi szintű kampányolása lesz, a Tisza Szigetek által végzett, koordinált, helyi mozgósítás mellett, amivel demonstrálják a párt mögött álló társadalmi támogatottságot.
Böcskei Balázs, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója a 24.hu-nak az mondta, hogy mind a két politikustól győzelmi beszédet, pontosabban győzelmet konstruáló beszédet hallottunk: elmondták a saját igazságukat, és hogy szerintük az miért megalapozott. Ebben az értelemben a várakozásoknak megfeleltek.
Szerinte nem csak két győzelemkonstruáló beszéd versenyzett egymással, hanem két politikai vízió, politikusi karakter és két időfogalom versenyzését is láttuk. Böcskei Balázs szerint Orbán Viktornál
The post Böcskei Balázs: Két politikai vízió, politikusi karakter és két időfogalom versenyzését is láttuk Kötcsén first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu