A West Point katonai akadémia öregdiák-szövetsége az elmúlt napokban váratlanul törölte azt a szeptember 25-re tervezett ünnepséget, amelyen Tom Hanksnek adtak volna át egy elismerést. A döntés láthatóan örömet okozott az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak, aki Truth Social nevű platformján így kommentálta az ügyet:
Fontos lépés! Nincs szükségünk arra, hogy destruktív, WOKE díjazottak kapják meg a mi nagy becsben tartott Amerikai Díjainkat. Remélhetőleg az Oscar és más Kamudíjátadók is felülvizsgálják a gyakorlatukat és standarjukat a méltányosság és az igazságosság nevében
– írta Trump, hozzátéve, hogy így talán a szerinte „halott” nézettségük is feltámadna.
Mark Bieger, a West Point Öregdiákok Szövetségének elnöke és vezérigazgatója egy e-mailben jelentette be a Hanks számára tervezett díjátadó ünnepség lemondását a tantestület felé. A döntést azzal indokolta, hogy ez lehetővé teszi West Point számára, hogy „az alapvető küldetésére összpontosítson: a kadétok felkészítésére arra, hogy vezetőként harcoljanak és győzzenek a világ leghalálosabb haderejének, az Egyesült Államok hadseregének kötelékében”.
A New York Times emlékeztet rá, hogy a lemondásra azt követően került sor, hogy a katonai akadémiák a Trump-kormányzat célkeresztjébe kerültek.
Júliusban Daniel P. Driscoll, a hadsereg minisztere utasította a West Pointot, hogy vonja vissza egy kibervédelmi szakértőnek és a Biden-kormányzatban is szolgált veteránnak tett állásajánlatát. A katonai akadémiák emellett eltávolítottak könyveket könyvtáraikból, amelyek a sokszínűség, méltányosság és befogadás témáival foglalkoztak, a Trump-kormányzat sokszínűségi programok elleni fellépésének részeként.
The post Donald Trump szerint Tom Hanks nem érdemel díjat, mert „destruktív” és „woke” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu