Nánási Pál elmondta, mi miatt szoktak konfliktusaik lenni Ördög Nórával

Nemrég Nánási Pál volt Palik Lászlóék vendége a Három Igazság című műsorban. A beszélgetés alkalmával az is szóba került, hogy mi szokott konfliktusforrás lenni a fényképész és felesége, Ördög Nóra között a hétköznapokban – szúrta ki a Blikk.

Azt kell mondjam – nektek nem kell bemutatni a Nórit –, ő egy olyan hihetetlen energiákkal rendelkező nő, hogy az valami eszeveszett. Gyakorlatilag soha, de soha nem fogynak el az energiái. Ez ebből a szempontból nehéz nekem, mert én egy olyan fiú vagyok, akinek lassabbak a gondolatai is, kevésbé gyorsan jönnek, mint az övé. Ez húzott engem rettenetesen előre az elején, pont ehhez volt nagyon jó kapcsolódni, de most már egy kicsit – ugye 52 éves vagyok – lassítanék, viszont a Nóri az iszonyatosan megy.

Mint mondja, a felesége hetekig elvan napi négy-öt óra alvással, ami nem is látszik meg rajta, ezt pedig Nánási fantasztikusnak tartja. A téma kapcsán a fotós azt is hozzátette: ő hiába húzná be időnként a féket, Ördög Nóra nem áll meg.

Nem idomul. Ha valamiből konfliktusaink vannak, az pont ez, hogy ő nem lassít. Tehát vagy felugrom a száguldó vonatra, vagy ott maradok az állomáson

– fogalmazott a podcastben.

Nánási egyébként szívesen fotózza a feleségét: a múlt héten holdfényben készült képeket posztolt a műsorvezetőről az Instagramra, követői nagy örömére.

Kapcsolódó

The post Nánási Pál elmondta, mi miatt szoktak konfliktusaik lenni Ördög Nórával first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest